Bajnai Gordon miniszterelnök úgy véli: a Szécsényben elfogadott 11 pont jó a szlovákiai magyaroknak, jó Magyarországnak és jó Szlovákiának is. “Érdemben léptünk előre”, állítja. “Nem voltak illúzióim már a kezdetekben sem, hiszen – ez történelmi tapasztalat – a gazdasági válságból nagyon gyorsan lehet társadalmi. A nacionalizmus fölerősödése, a válság keltette társadalmi feszültség könnyen fordulhat etnikai vagy nemzetiségi kisebbségek ellen. Sok országban akadnak olyan politikai erők, nálunk is, amelyek erre építenek. Nem kerülhető meg, hogy a kormány foglalkozzon ezekkel a jelenségekkel…

Ami a szlovák ügyet illeti, Bajnai így vélekedett: Nagy siker, hogy európai felügyelet alá helyeztük a szlovák államnyelvtörvény módosításának végrehajtását. Sőt ennél is többről van szó, hiszen az EBESZ ajánlása szerint Szlovákiának fel kell erősítenie a kisebbségi nyelvekről szóló törvényét és meg kell fontolnia egy kisebbségi törvény létrehozását is. Ráléptünk az európai megoldáshoz vezető útra. Ez jó a szlovákiai magyaroknak, jó Magyarországnak, de jó Szlovákiának is.

Felvidék Ma, Népszabadság – VG Online