A Magyar Koalíció Pártja komáromi járási konferenciája megválasztotta a járási képviselőjelölteket a novemberben esedékes megyei választásokra. Miután a korábbi járási elnök, Bastrnák Tibor elhagyta a pártot, új elnököt is választottak – Basternák László személyében.

A megyei jelöltállítás tekintetében is tisztulás tapasztalható a Komáromi járásban. Míg öt évvel ezelőtt Komárom városa teljesen kiszorította a járás községeit (noha a járásban több város is található), most arányos eredmény született. A Komáromi járás nyolc képviselőjelöltje: Basternák László (Ógyalla, főellenőr), Bölcs József (Komáromfüss, egykori polgármester), Fehér Csaba (Komárom), Földes Csaba, Halász Béla (az ifjúsági szervezet jelöltje), Horváth Árpád (Gúta, polgármester), Szabó Olga (Pat, korábban polgármester és MKP-képviselő a parlamentben) és Szalay Rozália (Kolozsnéma polgármestere)

A járási elnökség megüresedett helyeit is pótolták. A testületnek 17 tagja van, melyben új tagnak számít Gyarmati Tihamér (Szentpéter), Varga Péter (Karva), Samu Viktória (Gúta), Czíria Attila (Komárom), Kelemen Zoltán (Naszvad) és Finta Zoltán (Gúta).

A konferencián az MKP országos vezetéséből jelen volt Csáky Pál elnök, Farkas Iván, az MKP Országos Tanácsának elnöke és Biró Ágnes kulturális alelnök is.

Felvidék Ma