Az Európai Konzervatívok és Reformerek (EKR) képviselőcsoportja részletesen foglalkozott a szeptember 1-jén életbe lépett szlovák nyelvtörvény hatásaival. A frakció támogatta Bokros Lajos azon javaslatát, hogy az EP bocsássa vitára plenáris ülésén a nyelvtörvényt és az azzal kapcsolatos észrevételeket. Támogatta továbbá azt a javaslatot is, hogy ebben a vitában Bokros Lajos legyen a frakció vezérszónoka.

Bokros Lajos reménykedik abban, hogy a magyar képviselők a többi frakcióban szintén el tudják érni ennek a kezdeményezésnek a támogatását. A magam részéről azért dolgozom a színfalak mögött, egyébként a szlovák képviselők egy részével is, hogy ez kulturáltan és a kölcsönös tisztelet jegyében, de mégiscsak az Európai Parlament plenáris ülésének a napirendjére kerüljön, és ott olyan lényegi felszólalások legyenek, amelyek elősegítik a konstruktív irányú kibontakozást – jelentette ki az MDF-es EP-képviselő.

Hogy megtartják-e a plenáris vitát ebben a kérdésben, azt a frakcióvezetők és az EP-elnök közös tanácskozása döntheti el. Ez a testület lehetőség szerint egyetértésben, illetve az egyes frakciók létszámával súlyozott szavazással hoz döntést. A konzervatívok a hét frakció közül nagyságrendben az ötödikek.

Felvidék Ma, mti