Ipolyságon a szabadságharc hőseire és áldozataira október 23-án emlékeztek a polgárok és a környékbeli lakosok tiszteletteljes emlékező műsorokkal. A rendezvényt a Via Nova Ifjúsági Csoport, a Magyar Koalíció Pártja, a Honti Corvin Kör Polgári Társulás, a Csemadok és a Szent Imre Cserkészcsapat támogatták és szervezték.
A délelőtt folyamán a gimnázium előadótermében a helyi alap- és középiskolás diákok számára levetítésre került az 56 csepp vér című musical. A rendezvényt Bélik György Ipolyság város alpolgármestere nyitotta meg.
A megemlékezés délután a Megbékélés Kapujánál folytatódott, ahol Zachar Pál, az MKP lévai járási elnöke szólt az egybegyűltekhez, majd a helyi szervezetek tiszteletadásuk jelképeként koszorújukat helyezték el a Megbékélés Kapujánál.

(Kattintással nagyobb méretben is megtekinthetők a képek)

Az esti ünnepi műsor a városháza színháztermében került megrendezésre. Vas Ottó, Nagy Gáspár: Október végi tiszta lángok c. versét szavalta, majd Pálffy Dezső szólt az emlékezőkhöz, felhívta a figyelmet 56 máig ható jelentőségére. Biró Ágnes, parlamenti képviselőasszony, Nagyszombat megye MKP-s elnökjelöltje a jövőbe vetett hitünket erősítette reménnyel telített szavaival.
Az est további részében a gútai Kis-Duna menti Rockszínház, Tóth Ildikó vezetésével adott „Mi történt 1956-ban, barátom?” címmel színvonalas zenés-verses műsort, mely méltán érdemelte ki a közönség többszöri vastapsát.

Felvidék Ma (ma)