Dušan Čaplovič szlovák miniszterelnök-helyettes durva kirohanásokkal kommentálta Orbán Viktor beszédét (Szlovákia elleni agressziónak minősítette azt!), melyet az ellenzéki pártelnök múlt héten, az MKP kongresszusán mondott. A Fidesz szerint a vezető szlovák politikusok nem először adják tanúbizonyságát annak, hogy fogalmuk sincs Európa, az Európai Unió mibenlétéről

“Orbán Viktor felszólalása politikai agresszió volt Szlovákia ellen, a szlovák értékek ellen, az európai értékek ellen” – jelentette ki Dušan Čaplovič a pozsonyi TV Joj kereskedelmi televízió péntek éjjeli De Facto című vitaműsorában. Čaplovič vitapartnere Csáky Pál, az MKP elnöke volt. Orbán Viktor az MKP kongresszusának vendégeként élesen bírálta a szlovák nyelvtörvényt, s megjegyezte: ahogy a nyugat-európai kisebbségeknek, úgy a szlovákiai magyaroknak is joguk van az autonómiára. Beszédében egy ízben a Felvidék kifejezést is használta, amit a szlovák politikusok sértőnek tartanak. A kormányfőhelyettes a Fidesz elnökének “mentségére” megjegyezte: részben felmenti őt az, hogy “tömve van hazugságokkal, amelyeket az MKP-tól, s különösen Csáky úrtól és Duray úrtól kap. Az alakuló szlovák demokrácia utóbbi húsz éve alatt senki sem hazudott annyit, amennyit az utóbbi időben Csáky Pál és Duray Miklós hazudnak Európa-szerte” – szögezte le Čaplovič. (Duray az MKP stratégiai alelnöke.)

Csáky a támadásokat határozottan visszautasította. “Ha valaki nem mond igazat, ha valaki eltorzította a szlovákiai közéletet, akkor az a mai kormánykoalíció” – szögezte le a magyar politikus. Majd hozzátette: “Az államnyelvtörvény a Szlovák Köztársaság szégyene, Európa szégyene.” Az MKP elnöke ugyanakkor értelmetlennek minősítette azt az állítást, hogy személyesen befolyásolni tudná az európai közvéleményt. Dušan Čaplovič hazugsággal vádolta Csákyt, s az állította, hogy az MKP manipulálja a szlovákiai magyarokat. Az éles szópárbaj ellenére a vita végén egyik politikus sem zárta ki, hogy pártjaik – az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) és az MKP – a jövő évi választás után esetleg együttműködhetnének. Egyetértettek abban, hogy a kérdést a választók fogják eldönteni.

A Fidesz-frakció közleményében leszögezte: a párt Kárpát-medencei politikája keretében továbbra sem szlovák politikusok nyilatkozataira, hanem az európai megoldásokra figyel. Márpedig az Európai Unión belül nem létezhet kettős mérce: amit lehet például a katalánoknak és más nyugati államokban élő nemzeti közösségeknek, az a Kárpát-medencében élő magyarokat is megilleti. (mti)

Felvidék Ma