Szlovákia Városainak és Községeinek Szövetsége felhívással fordul a parlamenti képviselőkhöz, hogy jelenlegi formájában ne támogassák a jövő évi költségvetés elfogadását. A Szövetség meggyőződése, hogy a 2010-es költségvetés nem járul hozzá a városok és falvak költségvetésének konszolidációjához. Michal Sýkora, a Szövetség vezetője szerint a jövő év nagyon nehéz lesz az önkormányzatok számára. Meggyőződése, ha az önkormányzatok nem kapnak a tervezettnél legalább valamivel több pénzt, akkor elengedhetetlen lesz az önkormányzati dolgozók elbocsátása. Az alacsonyabb önkormányzati adóbevételek pedig a helyi iskolák működését veszélyeztethetik. „Az állam segítségét várjuk” – jelentette ki Sýkora. A Szövetség elsősorban azt szeretné elérni, hogy a 2010-es költségvetés elfogadása során a képviselők hagyjanak jóvá egy olyan kiegészítő pénzügyi csomagot, mely az önkormányzatok csökkenő bevételeit kompenzálná.
HN, Felvidék Ma