“Mondák pedig neki, hogy a názáreti Jézus megyen által. És kiálta, mondván: Jézus, Dávidnak fia! könyörülj rajtam.” (Lk 18,39) Mily szánalomra méltó s gyakori kép ez: vak koldus az országúton; nem látja az égi világosságban fürdő világot, sem Krisztust. — Hány a vak, ki nem ismeri az élet célját, az élet s a küzdelem tartalmát, ki nem látja Krisztust! Pedig az országúton, sőt a hadak útján ül, mellette vonulnak lelkes, bízó, Krisztushoz ragaszkodó seregek, de ő nem látja. Az ilyen lelkület természetesen szegényes is, koldusos is, ha kincses lelkek kavarognak is körülötte. — Hadak útja a kereszténységnek, a szentek példáinak útja, s a hitetlenség, a szkepszis és erkölcstelenség vak koldusokkal szegélyezi széleit! Csak előre! A koldusokhoz le nem ülünk, az árokba le nem kerülünk; dolgunk van; Krisztus megy elől, mi utána; a koldus-ének nem a mi énekünk!
“És midőn hallotta az átmenő sereget, kérdezé…” Nem lát, de hall; nem jár, de értésére jut a járók lelkesülése és kérdezi, hogy ki ez, ki a seregeket vonzza s indítja, ki ez, ki a tömegekben ennyi kedvet s tüzet éleszt? “Óh bár én is mehetnék veled Krisztus, bár láthatnálak; bár nem az útszél s a maradiság, hanem a törtető erő és a te nyomaid volnának az én részeim is; bár ne tapadnék sárhoz s árokhoz és ne tengődném alamizsnán s könyörületen” s fölkiált: Dávidnak fia, könyörülj rajtam! “Kiálts, ne hadd abba”, kiáltson szemed s szád! Neked is mondja: kövess engem! Tehát akar s vonz téged is, s majd belső sugallattal, majd a természet vagy történelem révén magához terel.
“És akik elől menének, feddék őt, hogy hallgasson. Ő pedig annál jobban kiálta: Dávidnak fia, könyörülj rajtam.” Annál jobban kell kiáltanunk s a világgal nem sokat törődnünk; az hamar kárhoztat, de hamar dicsér is, ha sikereket lát. Úgy kell szeretnem lelkemet, hogy nem szabad félnem még mások neheztelésétől sem. (Prohászka: ÖM, 6:266; 338)
Felvidék Ma, VP
