A múlt hónapban Szófiában nemzetközi konferenciát tartottak, melyen Gecse Géza magyarországi újságíró is részt vett. És ahogy portálunknak nyilatkozta, nagy élményt jelentett ez a számára. „Bár a bolgárok szlávok, nemcsak az oroszokkal, hanem velünk, magyarokkal is szimpatizálnak. Ennek a 19. századig visszanyúló hagyományai vannak, ugyanis úgy alakult a bolgár állam politikája, hogy a Monarchiával jobb lett a viszonya a század végére, mint a szláv oroszokkal. És a Monarchiában mi is benne voltunk” mondta Gecse Géza, aki a Felvidék Ma olvasóival is megosztja szófiai élményeit, tapasztalatait:
Az orosz „reformcárnak” a mai bolgár parlamenttel átellenben lévő emlékműve talapzatán ez áll: „A Felszabadító cárnak – a hálás Bulgária”. De a bolgár fővárosban nemcsak II. Sándor impozáns lovas szobra árulkodik a bolgárok oroszok iránti hagyományos rokonszenvéről. Nem túlzás azt állítani, hogy a belváros majd minden második-harmadik utcájának névadója egy-egy olyan orosz tábornok vagy hadvezér, aki az 1877-1878-as orosz-török háború ütközeteiben öregbítette hírnevét.
A lengyelek az orosz expanziós politika úttörőiként, elnyomóikként ismerték meg ezeket a katonákat, így Kwaśniewski, amikor lengyel államfőként néhány éve a rendszerváltás utáni Szófiába érkezett, a rövid belvárosi séta után kezdte nagyon rosszul érezni magát. Őszintén szólva, még az oroszok számára sem szokványos a „háborús romantika” e bolgár fajtája, hiszen a cári Oroszországban volt ugyan ennek némi divatja, de a húszas évek Szovjetuniójában e „hős” orosz hadvezéreket háborús gyújtogatókként ábrázolták. A Pokrovszkij-féle történésziskola az orosz imperializmus megvalósítóit látta bennük, ezért sem az ő szobraiknak, sem pedig II. Sándor cáréinak nem „kegyelmeztek”, holott a földreformot bevezető cár tevékenységében a bolsevikok fedeztek fel „haladó” vonásokat is. (II. Sándor szobrából egy sem maradt Oroszországban. Szófia mellett viszont még Helsinkiben van belőle egy, ráadásul ott is központi helyen.)
Az 1878 júliusában befejeződő berlini kongresszus a bolgárok számára kevesebbet adott, mint az 1878. márciusának elején San Stefanoban aláírt orosz-török egyezmény, amelynek értelmében Nagy-Bulgária megalakításáról volt szó. Az oroszok iránti népi szimpátia ugyan töretlen maradt, de az 1880-as évek közepére az orosz-bolgár viszony megromlott. Bulgária mind az első, mind a második világháborúban nem az oroszok oldalán lépett be, viszont az 1877-78-as háború emléke meghatározó maradt. Talán ennek köszönhető, hogy a bolgár értelmiség nagyobbik része még ma sem „felejtett el” oroszul, amiben szerepe lehet annak is, hogy Oroszország Bulgária egyik legfontosabb külkereskedelmi partnere.
A bolgár humán értelmiség egyik törekvése napjainkban, hogy rávegye az oroszokat, lássák be, hogy ők is szlávok, vagyis európaiak, mint a bolgárok, és ne eurázsiai jellemvonásaikat hangsúlyozva építsék az új orosz államot. Egyik gyakorlati haszna ennek a sajátos viszonynak, hogy a Szófiai Kliment Ohridszkij Egyetemen szervezett kétnapos konferencián például nem volt szinkrontolmácsolás, ami – a bolgárok jó orosztudásán kívül – azért sem okozott gondot, mivel az idelátogató orosz kutatók megtanultak bolgárul.
A német és osztrák multinacionális vállalatok és pénzintézetek mellett szembeötlő a Lukoil jelenléte. A szénhidrogének behozatala biztosítja Oroszország számára az első helyet Bulgária importjában, de az utóbbi négy évben jelentős orosz működő tőke is érkezett az országba. A szolgáltatások árai átlagosan 30 százalékkal lehetnek kisebbek a magyarországiaknál.
A Szófiai Kliment Ohridszkij Egyetem közvetlen szomszédságában a 13. századi orosz hadvezérről elnevezett Alekszandr Nyevszkij székesegyház előtti parkban 90 euróért lehet kapni Napóleon, II. Miklós és II. Sándor cáré mellett Lenin, Sztálin és Hitler kicsinyített mellszobrát. Nincs megtiltva az sem, hogy a főváros szívében hivatalos pénzváltóban drasztikus árfolyam-különbözettel váltsák át az ember pénzét, és ha utána reklamál, lobogtatva a számlát, amit ott kapott, hogy „ácsi, kérem vissza a pénzt!”, komplexusok nélkül fognak üvöltözni vele. Talán már Romániában és Oroszországban is „kiment a divatból” ez az attitűd. (A cím, amit mindenképpen érdemes elkerülni: Szófia, Vitosa körút 3.) Ez a fajta tevékenység legális, elfogadott. De találni olyan pénzváltót is, ahol korrektek. (A bankjegy-automatákat sem tudom ajánlani, mivel „sápjuk” az átváltáskor kifejezetten ijesztő. Eurót érdemes vinni – készpénzben és azt átváltani.)
A konferencia egyik tanulsága, hogy a 19. század orosz gondolkodói Bulgáriában legalább annyira népszerűek, mint Oroszországban, ezért is volt érdekes, hogy Tyina Georgijeva kritikus könyvet írt az 1830–50-es évek orosz szellemi életéről, benne a nemcsak magyarra, hanem bármilyen más nyelvre nehezen fordítható orosz „hivatalos népiség” tanáról. Georgijeva a konferencián a 19. századi, bevallottan reakciós Konsztantyin Leontyjev (1831–1891) munkásságáról adott elő, aki az 1890-es évekre a pravoszláv kulturrusszizmus érdekében elfordult a (pán)szláv gondolattól, mivel azt a III.Napóleon-féle liberális kozmopolitizmus válfajának tartotta. Leontyjev olyan orosz államot akart, amely nem nemzeti, hanem vallási alapokra épül és ebben az esetben úgy gondolta, hogy Oroszország képes lesz majd vonzerőt gyakorolni a kelet-európai szláv nemzetekre is. Mert az 1890-es években úgy látta, hogy Oroszország erre – képtelenné vált.
Én azt vizsgáltam, hogyan változott az orosz külpolitikai gondolkodás a Habsburg Monarchián belüli Magyarországgal kapcsolatban. Utaltam arra, hogy viták vannak arról, milyen mértékben tekinthető, illetve mikortól mind a Habsburg Monarchia, mind pedig a Romanovok állama birodalomnak illetve nemzetállamnak, és milyen volt nemzeteik befolyása a külpolitikájára. Hogyan változott egymásról alkotott képük és ez mennyire szűkítette akciószabadságukat a 19. század második felében?
Jelena Rudaja, az Orosz Tudományos Akadémia Oroszországi Történettudományi Intézetének munkatársa a II. Miklós cár idején kialakult brit-orosz kapcsolatokat vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy az orosz önkényuralom megdöntése után a bolsevik vezetés olyan politikát folytatott, amely Ázsiában fenyegette a brit pozíciókat, holott London Oroszországgal kapcsolatos politikájában mindig is ezt szerette volna elkerülni.
A szófiai egyetem tanára, Kiril Csukanov azt mutatta be, hogy a második világháború során a bolgár karikatúrák a Szovjetuniót vérengző diktatúraként ábrázolták, hangsúlyozva, hogy nincs nemzet, amelynek jót tenne rendszere.
A legtöbb külföldi vendég Oroszországból érkezett. Tatyjana Volokityina, az Orosz Tudományos Akadémia Szlavisztikai Intézetének munkatársa „A sztálinizmus Kelet-Európában. Vitás kérdések” címmel tartott előadásában arról beszélt, hogy a második világháború után a kelet-európai blokk helyi kommunista pártjai számos esetben igyekeztek „az oroszok nyakába varrni a felelősséget”, ráadásul olyankor is, amikor akciószabadságot kaptak a moszkvai központtól, ami ma is nehezíti egy-egy konkrét esetben a tisztánlátást. Ilyen volt Rajk László vagy Nagy Imre, de Rudolf Slánský ügye is, ahol a repressziót minden esetben a helyi kommunisták kezdeményezték és az oroszok inkább csak jóváhagyták.
A bolgár Szaska Milanova Georgi Dimitrov naplóbejegyzései alapján kísérte nyomon a szovjet-bolgár viszonyt.
Az orosz vendégek igen érzékenyen reagáltak az Oroszország birodalmi jellegével kapcsolatos fejtegetésekre. Érdekes módon nem is annyira a Szovjetunió birodalmi jellege vált ki érzékenységet, amelyet inkább totalitárius államként jellemeznek Oroszországban.
A vita során én a 19. századi orosz expanzióval kapcsolatban arra mutattam rá, hogy különbség volt Oroszföld és Oroszország között. Oroszországban, vagyis az Orosz Birodalomban a 19. század közepén az oroszok kisebbségben voltak, és számukra az európai terjeszkedés feltételei jónak látszottak ugyan, de az oroszok itteni expanziójának nem volt megfelelő gazdasági megalapozottsága.
Az orosz külpolitika mind ilyen, mind pedig expanziós tekintetben eltért a Habsburg Monarchiáétól, amely balkáni expanziós politikájának egyik fő bázisát – paradox módon – éppen az „oroszok barátai”, a Monarchia szláv lakói adták, míg a magyarok fékezték. Mindkét birodalomban a szlávok voltak tehát a birodalmi terjeszkedés szorgalmazói, viszont a Monarchia terjeszkedését az oroszok a németeknek és a magyaroknak tulajdonították. Őket is hibáztatták érte.
Andrássy Gyula közös külügyminiszter, aki 1877-78-ban többször is sürgette az Orosz Birodalom elleni háborút, miközben határozott ellensége volt a Monarchia balkáni terjeszkedésének, mert az a szláv elem növekedését eredményezte volna. A válság kezdetekor például Bosznia-Hercegovinát a legszívesebben odaadta volna a szerbeknek. Végül is a magyar elitnek, így Andrássy Gyulának is nem kis szerepe volt abban, hogy 1878 után a Habsburg Monarchia ne „annektálja”, hanem csupán megszállja, vagyis „okkupálja” Bosznia-Hercegovinát.
A Monarchia expanziójának a kérdésében így a hagyományosan oroszellenesnek számító magyarok végül ugyanazt akarták, mint amit az oroszok. Azt, hogy a Monarchia ne terjeszkedjen a Balkánon.
A konferencián részt vevő kutatók olyan részkérdésekkel is foglalkoztak, mint a Szovjetunió Besszarábiával kapcsolatos politikája. A szovjet-kínai, a szovjet-amerikai, szovjet-japán viszonyról és a peresztrojka történetéről is hallhattunk összefoglalót.
Ugyancsak a konferencián mutatták be Jordan Bajev könyvét, amelynek címe: A KGB Bulgáriában. A kötet mellett dokumentum-gyűjtemény is segíti a tájékozódást. Egy parlamenti döntés következtében csupán 2006 óta tudtak hozzáférni azokhoz a dokumentumokhoz, amelyekhez korábban nem tudtak, és ebből a szempontból a többi közép-kelet-európai országhoz képest lemaradásban voltak.
Bajev szerint a bolgár és a szovjet titkosszolgálat közti „testvérinek” mondható együttműködés azért is érdekes, mivel a kelet-európai tömböt alkotó többi országra, így Magyarországra vonatkozó információt is találhatunk benne. Cvetan Radulov „Európa- és Amerikaellenesség, avagy orosz globalizáció” címmel tartott előadást. Yorgos Hristidis a görög-orosz kapcsolatok poszt-szovjet időszakát dolgozta fel. Az övé volt az egyetlen angol nyelvű előadás. A Németországban élő Rumjana-Mityijeva-Mihalkova a szláv gondolat és a nemzeti kultúra viszonyát elemezte a mai Bulgáriában. Oroszország energiapolitikájáról, Oroszország és a NATO, Oroszország és az Európai Unió viszonyáról, továbbá Oroszországnak a Sanghaji Egyezményhez való csatlakozásáról is hallhattunk. Kolléganőm, Darina Grigorova a „poszt-szovjet” orosz történetírásról tartott előadást, és bírálta Medvegyev orosz elnök idei májusi lépését.
Az orosz elnök ugyanis olyan bizottságot alapított, amelynek feladata „az Orosz Föderáció elleni történelemhamisítási kísérletek elleni küzdelem”. Az oroszokat bosszantja, hogy a sztálinizmust sokan a nácizmussal hasonlítják össze és hozzák közös nevezőre. „Kár érte” – hangsúlyozta Grigorova -, hiszen bár ő is úgy gondolja, hogy „a totalitárius diktatúráknak, vagyis a nácizmusnak és a sztálinizmusnak vannak közös vonásai, de hogy a két rendszer lényegét tekintve hasonló lenne, tudományos szempontból megalapozatlan”. Ennek ellenére Grigorova úgy gondolja, hogy az oroszok reagálása főként a balti országok múltértelmezésére – eltúlzott. „Az oroszoknak nem lenne szabad olyan szintre süllyedniük, hogy adminisztratív bunkósbottal avatkoznak a tudományos életbe”, hisz Grigorova szerint – „természetes, hogy a baltiak a saját kis komplexusaikkal küzdenek, míg az oroszoknak nincs okuk rá, hogy komplexusaik legyenek”.
„Hagyni kellene őket, hisz így az orosz döntés csak hangulatkeltésre alkalmas, ami semmi jóra nem vezet. Ugyanolyan ostobaság ez, mint az ukrán-orosz, vagy a macedón-bolgár feszültség” – mondta Grigorova. Előadás is volt róla, hogy a Kijevi Oroszország mennyiben számít a mai ukrán és mennyiben a mai orosz állam elődjének.
Ami Macedóniát illeti, arról Grigorova elmondta, hogy ennek az országnak a sorsa hasonlít Ukrajnáéra. Macedónia „múltja bolgár, a jelene macedón, a jövője pedig – a macedónok számára nem biztató demográfiai mutatók miatt – alighanem albán”.
Gecse Géza
a cikk Gecse Géza honlapján számos további fotóval és mozgóképpel kiegészítve tekinthető meg ITT
