A munkanélküliség aránya a Lévai járásban október végére 14,20%-ra csökkent. A gazdasági válság kezdete óta eddig csak augusztusban ért el csökkenést ebben a régióban. Anna Brokešová, a Lévai Munkaügyi, Szociális és Családügyi Hivatal dolgozója elmondta, hogy október végéig összesen 9 762 álláskeresőt és 209 állásajánlatot tartottak nyilván. „Véget ért a tömeges elbocsátások időszaka, az utolsó hullám augusztus 31-vel végződött. A nyilvántartásunkba sem került annyi friss diplomás, mint azt vártuk” – mondta Brokešová. A nyilvántartásból törölt munkanélküliek több mint 70%-ának sikerült a munkaerőpiacon állást találnia.
A jövő is pozitív előrejelzésekkel kecsegtet. Álláslehetőségeket biztosít a mohi atomerőmű harmadik és negyedik blokkjának befejezése, és állásinterjúkat szerveznek a Léva – Dél ipari park cégei. Brokešová szerint ebben a zónában az év végéig két új vállalatnak kell megalakulnia, melyek újabb 100 embert foglalkoztatnak majd.
A munkanélküliség aránya a Lévai járásban a nyári hónapokban rekordértékeket ért el, amikor is a 2004. év eleji szintre jutott. Ettől az időponttól kezdve folyamatosan csökkent, ami a lévai ipari parkban történő beruházásoknak volt köszönhető. A csökkenést csak a gazdasági válság kirobbanása állította meg 2008 végén. Tömeges elbocsátást a válság miatt ebben a járásban 6 vállalat jelentett be, legutóbb márciusban a garamtolmácsi Szlovák Energetikai Gépgyárak részvénytársaság.

webnoviny.sk, Felvidék Ma