(Videóval kiegészítve) Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke a megyei választások után úgy nyilatkozott, hogy az MKP ellenfele nem a Most-Híd párt volt, hanem az érdektelenség (az országos részvételi arány 22,9% volt).
A magyar párt elnöke szerint az MKP tisztességesen helytállt ahhoz képest, milyen hatások érték az utóbbi hónapokban és közvetlenül a választások előtt is a felvidéki magyarság érdekképviseletét ellátó pártot. Csáky szerint a megyei választásokból szükséges levonni a tanulságokat is, amelyek a következők:
– A jelenlegi kormány lecserélhető.
– Még hatékonyabban szeretnék ápolni a kapcsolatokat a két ellenzéki párttal az SDKÚ és a KDH pártjaival.
– Az MKP az egyetlen párt, amely a szlováki magyarságot képviseli.

Az MKP elnöke örömmel nyugtázta, hogy a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járásban kitűnő eredményt ért el az MKP, a Galántai járásban kissé csökkent az MKP ereje. Nyitra megyében sikerült többé-kevésbé stabilizálni a helyzetünket – nyilatkozta Csáky Pál. Rámutatott arra is, hogy ha a jobboldali erők összefognak, akkor olyan kiváló eredményt érhettek volna el, mint Pozsony megyében. A Kassa megyei gyenge eredmény miatt a pártelnök javasolta, hogy az ottani kerületi elnök ajánlja fel lemondását. Besztercebánya megyében jó eredményt ért el az MKP – állapította meg a magyar párt elnöke.

A Most-Híd párttal kapcsolatban elmondta, hogy eredményei figyelemre méltóak, de amit igazán elértek, az az, hogy elbizonytalanították és ártottak a szlovákiai magyarságnak.

* * *

Csáky Pál szlovákul tartott “hivatalos” sajtótájékoztatója után a magyar nyelvű médiákat tájékoztatta. “Úgy gondolom, hogy ez a jelen körülmények között egy tisztességes eredmény, bár potenciálunk az elmúlt négyéves időszakban erőteljesebb volt. Nyugaton több-kevésbé hoztuk a formánkat, ami bánt bennünket, az elsősorban Kassa megye, ott újra kell szerveznünk a pártot, és hatékonyabban kell dolgoznunk.

*
*

A peremjárásokban valószínűleg nem engedhetjük meg azt a luxust magunknak, hogy osztódjanak a szavazatok. Ugyanakkor bizonyos járásokban, például a Galántaiban, elég sok független magyar is indult velünk szemben. Ez mutatja azt is, hogy a jövőben jobban kell a potenciális jelöltekkel kommunikálni, hogy ne osztódjanak ennyire a szavazatok. Körülbelül 11% az összes mandátumunk az országos mandátumok számához viszonyítva, ez pedig nem egy rossz eredmény. Ha a képviselőjelöltjeinkre leadott szavazatszámokat tekintjük, akkor 14-15% ez az arány, de ilyen alacsony részvételű választásokból nem szabad ebből messzemenő következtetéseket levonnunk.
A Most-Híddal összevetve a magyarok által lakott területen képviselőink aránya 40 a kettőhöz. Úgy gondolom, hogy a két párt közötti erőarányi viszonyokat leginkább a két legmagyarabb járás eredményeiből lehet leszűrni. Ebből pedig jól jöttünk ki, köszönve a választópolgárok bölcsességének” – mondta Csáky.

Felvidék Ma, atos, on