November 20-án este szigorú biztonsági intézkedések közepette érkezett meg Overdose a Nemzeti Lóverseny Kft. alagi telepére, hogy végre megszokott helyén kezdhesse meg téli pihenőjét és remélhetően tavaszi felkészülését.
Szombat reggel került sor első sétájára a százhúsz éves hársfák körül, amelyek még látták Patience-t, Festetics herceg kilenc versenyben veretlen lovát. Overdose már tizenkettőnél tart. Farkas Ferenc és Vajtó Lajos az NL Kft. ügyvezető igazgatói, akik öt hónapja, Ribárszki Sándor idomár, aki két hónapja nem látta a telivért egyöntetűen állapították meg, hogy Overdose kirobbanó erőben van, amelyet hamarosan be is bizonyított, mivel idomárja és állandó munkalovasa, Budinszki Barbara két oldalról fogva is alig bírták tartani. Overdose néhány kör megtétele után visszakerült hófehérre festett boxába – adta hírül a PannonOverdose hírportál.

Angliai kezelése után került vissza Magyarországra Overdose, akit előbb ismeretlen helyen tartottak majd november 20-án szállították az alagi telepre. A média kizárásával került sor az alagi pályára való szállításra, mivel az orvosok féltek attól, hogy egy esetleges megbokrosodás árthat Overdose patáinak. Dr. Szmódits Zsolt állatorvos elmondta, hogy a magyar csodaló patanövekedése megfelelően zajlik és a rehabilitáció időszak leteltével kezdi meg az alapozást Dózi. Rendkívül féltik a magyar csodalovat, állapota után Erzsébet királynő  és a japán parlament elnöke is érdeklődött, akik tisztában vannak Overdose helyzetével. Az istálló bekamerázva és 24 órás fegyveres őrzést kapott az alagi pályán a versenyló.
Más problémák is nehezítették Overdose helyzetét. Szlovákia magyar tulajdonosát Mikóczy Zoltánt Romániában csődbüntett miatt első fokon egy év hét hónap letöltésére büntették. Dózi hazahozatalát viszont a tulajdonos Mikóczy Zoltán még büntetése előtt kezdeményezte, így a tulajdonjog és a futtatási jog továbbra is a dunaszerdahelyi vállalkozóé. A versenyló körüli költségeket a Nagyváradon börtönben ülő tulajdonos családja és megbízottjai közösen állják.

Felvidék Ma