Bugár Béla szerint a Híd párt megalakulásával a szlovákiai magyarok előtt is megnyílt a választás lehetősége, ezt az üzenetet emeli ki az MTI a Most-Híd közgyűléséről, amelyet november 21-én, Trencsénben tartottak
“Míg Szlovákia magyar nemzetiségű polgárai eddig csak szavazhattak, a Híd megalakulás óta választanak is” – értékelte az egy héttel ezelőtt lezajlott szlovákiai megyei választásokat a Híd elnöke a párt III. közgyűlésén.
A politikus elismerte, hogy pártja nem volt sikeres a választáson, mert csak három képviselői helyet szerzett, míg a rivális Magyar Koalíció Pártja (MKP) negyvenet, de úgy vélte, hogy a szavazatok száma alapján bebizonyosodott, van alapja az új párt létezésének.
Bugár, aki korábban nagyjából egy évtizedig az MKP elnöke volt, s abból kilépve alakított új pártot, ismételten bírálta az MKP mai vezetését, hogy elutasította az együttműködést a Híddal, ami szerinte magyar mandátumvesztéshez vezetett.
“Az MKP kampánya uszító volt. Úgy beszéltek rólunk, mint árulókról, mint akik önkéntesen asszimilálódnak”- fejtette ki a Híd elnöke. Úgy vélte, hogy csak két út létezik: az összes toleráns ember együttműködésének az útja, vagy a szembenállás útja, amely senkinek sem használ.
Bugár megerősítette: a Híd igyekezni fog, hogy a szlovákok körében is minél több szavazatot szerezzen. A párt most hozzáfog helyi szervezetei kiépítéséhez, mert eddig erre még nem volt ideje.
A jövő évben esedékes parlamenti választással kapcsolatban Bugár óvatosan fogalmazott. Szerinte ugyan még korai még az álláspontok kialakítása, de úgy vélte jó lenne, ha jobbközép koalíció alakulna Szlovákiában.
“Ezen a téren azonban egyelőre semmi sem történik” – tette hozzá.
A közgyűlésen megválasztották a párt negyedik alelnökét is. Ivan Svejna, szlovák közgazdász a gazdaság területét fogja felügyelni. A Híd négy alelnöke közül kettő magyar, kettő pedig szlovák nemzetiségű.
MTI