A fenti címmel jelent meg a Magyar Nemzet internetes oldalán egy beszélgetés Koltay Gábor filmrendezővel legújabb alkotásáról, a Duray Miklós életét bemutató „A szabadság ára” c. filmről. Alábbiakban az interjút olvashatják.
Koltay Gábor filmrendező az elmúlt években a trianoni problematikát sokoldalúan bemutató filmeket készített. 2004-ben a Trianon óriási érdeklődést váltott ki határon innen és túl, Romániában például vetítését be is tiltották, majd egy országos televízió sugározta. Magyarországon ugyan lehetett vetíteni, de az országos televíziók a Hír TV kivételével nem voltak hajlandók műsorukra tűzni. Ugyanez lett a sorsa a Horthy – A kormányzó című filmnek, amely minden külön reklám nélkül ugyancsak tömegeket vonzott a mozikba és a különböző vetítőhelyekre.
Hasonló volt a helyzet a 2008-ban Wass Albert születésének 100. évfordulójára készült Adjátok vissza a hegyeimet! című filmjével. Budapesten első sorban az Uránia Nemzeti Filmszínház tűzte műsorára az alkotásokat, amelyek a felújított mozi fennállásának legsikeresebb vetítéssorozatai közé tartoztak. Bár dokumentumfilmekről van szó, az alkotásokat összességében több mint egymillió ember látta, ami még játékfilmek esetében is példátlanul nagy nézőszámot jelent.
– Kezdjük a beszélgetést a nézőszámokkal, hiszen ezt az egymillió nézőt egyetlen „hivatalos” filmes statisztika sem tünteti fel.
– Az oka a témától való idegenkedés, a félelem az uralkodó szellemi trendeket meghatározó filmes és értelmiségi csoportok véleményétől, valamint egy hazug szándék, miszerint amiről nem beszélünk, amiről nem veszünk tudomást, az nincs. Szerencsére a közönséget nem lehet leváltani, így ha nehezebb is eljuttatni hozzájuk ezeket a filmeket, szerencsénkre tömegesen nézik.
– A filmfinanszírozás rendszerében tekintetbe veszik a látogatottságot is, tehát akik rendre komoly nézőszámot produkálnak, azok mintegy alanyi jogon támogatásban is részesülnek. Vajon az Ön filmjei miért nem kaptak állami támogatást?
– Amikor ma egy szűk csoport kezében van a magyar filmfinanszírozás, s messze elkerüli a demokrácia szelleme a céltudatosan összeállított, ezen szűk csoport érdekeit szolgáló kuratóriumokat, akkor – magyar történelmi tematikánkkal – nehéz támogatáshoz jutni. Ez esetemben teljességgel lehetetlen.
– A szabadság ára című legújabb filmje, amely Duray Miklós életéről szól, mintha szerves folytatása lenne legutóbbi filmjeinek, a Trianonnak, a Horthynak és a Wass Albert-mozinak.
– Olyan értelemben feltétlenül, hogy mindhárom filmemben jelentős szerepet kapott a trianoni békediktátum okozta tragédiák sorozata, valamint a lassan kilenc évtizede velünk élő trianoni problematika. Ez értelemszerűen nemcsak a Trianon-film központi tematikája volt, mivel Trianon alapvetően meghatározta a két világháború közötti időszak lehetőségeit, benne Horthy Miklós kormányzó szűk mozgásterével, de a rendszerváltozás után újra felfedezett Wass Albert egész életművét is áthatja. Életemnek ezt a szakaszát Trianon sokoldalú tanulmányozásának szentelem. Így most elkészült filmemben a felvidéki magyarság sorsáról, gyötrelmeiről, lehetőségeiről szólok, középpontban az egyik legjelentősebb kortárs magyar hazafi személyével, Duray Miklóssal. Ilyen értelemben tehát ez a film szellemileg, gondolatilag, lelkileg e korábbi három filmem folytatása. De negyedikként említhetném a Néma kiáltás című filmemet is, mint a Duray-film egyik szellemi előzményét, hiszen a népességfogyás problematikáját a nagy nyilvánosság előtt feltáró és az okokat kendőzetlen őszinteséggel megnevező filmem témájának előzménye ugyancsak Trianon és annak minden magyarságromboló, öntudatveszejtő következménye.
Egy olyan igazságkereső, az ok-okozati viszonyokat felismerő, az összefüggéseket bemutató őszinte emberről van szó, aki egyben hiteles személy is, hiszen semmilyen „fogást” sem lehet rajta találni. Tehát ebben a sokfajta hazugsággal és becstelenséggel terhes két évtizedben is azon kevesek közé tartozik, akik tiszták tudtak maradni. Ezért újra és újra meg kell kísérelni őt eltávolítani az útból, hiszen a korrupt szellemi és gazdasági összefonódások, a politikai hazudozások, valamint az ezekkel együtt járó történelemhamisítások időszakában az ilyen ember, az ilyesfajta gondolkodásmód túlságosan is „veszélyes”. Régóta felfigyeltem a személyét övező szenvedélyek és a közéletből való likvidálásának kísérleteire, amelyből számomra egy ugyancsak tipikus, jellegzetes trianoni magyar sors kerekedik ki. Ugyanis a trianoni következmények nélkül nem lenne szükség arra az önfeláldozó, példamutató emberi és közéleti erőfeszítésre, amely őt évtizedek óta jellemzi.
– Nevét 1968 tájékán ismerték meg az érdeklődő emberek, hiszen a csehszlovákiai egyetemi szellemi mozgások élvonalában Duray személyével is találkoztunk. Aztán a felvidéki iskolák bezárása elleni tiltakozóakciók sorával vívta ki a hatalom haragját, emiatt zárták börtönbe két alkalommal is, összesen 470 napra.
– Duray Miklós korunk szabadságharcosa, aki számomra azon kevés hiteles ’68-asok egyike, akik ma is igazodási pontok. Duray a ’68 utáni „normalizáció” legkeményebb időszakában, a ’80-as évek elején valóban a végsőkig küzdve, még a börtönt is vállalva harcolt a magyar iskolákért, azaz a magyar szó becsületéért. Pontosan tudta ugyanis, hogy a trianoni szándékok akkor fognak végképp beteljesülni, ha már magyarul sem fogunk beszélni a Felvidéken. Vagy azért, mert nem engedik, vagy azért, mert már nincs, aki megszólalna magyarul. Ezért is jár drámai következményekkel a magyar iskolák elleni ma is tartó, nyílt vagy ravaszul álcázott támadássorozat – a Felvidéken párosulva az agresszív politikai asszimiláció hatékony formáival –, amelynek eredményeként folyamatosan fogy a magyarság.
– Hogyan épül fel a film, milyen helyszíneken forgattak és kik szerepelnek benne?
– Fikciós elemekkel átszőtt dokumentumfilmet készítettem, amely bővelkedik drámai részletekben. Duray Miklós segítségével különleges helyekre is eljutottunk, például forgattunk egykori börtöncelláiban, konspirációs lakásokban és helyszíneken, s beszélgettünk olyanokkal is, akik tettüket ma már megbánva, egykor beszervezett besúgóként nehezítették Duray szabadságharcát. Szándékaim szerint a film elgondolkodtató, sokfajta, ma is aktuális következtetés levonására alkalmas, krimiszerűen izgalmas alkotás. Feltárja egy működésképtelen, beteg lelkű társadalom jellegzetességeit, de bármily fájdalmas kimondani, arra is figyelmeztet, hogy ezek a módszerek a ’90-es évek kelet-európai politikai változásaival sem szűntek meg – legfeljebb átalakultak.
– Éppen az Ön Trianon-filmjében mondja Duray Miklós, hogy az 1990-es rendszerváltozásokat a két nagyhatalom megállapodása alapján a titkosszolgálatok szervezték meg és bonyolították le, és ezek befolyása uralja a térséget mind a mai napig.
– Ez a kegyetlen tapasztalatokra épülő megállapítás A szabadság ára című filmben is sokoldalúan érthető és átélhető lesz. De igazán fájdalmas felismerés, hogy a titkosszolgálatok milyen mértékben tudtak beépülni a magyarországi és a felvidéki közösségekbe, jelentősen megnehezítve a kibontakozást. Duray likvidálása a ’90-es évek közepén eldöntött politikai szándék volt, sőt még tíz évvel ezelőtt is az autópálya szalagkorlátjához szorították. S ne feledjük: Alexander Dubček autóbalesetének és halálának okait sem tárták fel a nyilvánosság előtt. Vajon miért? Duray Miklóst 2008. augusztusában forgatócsoportunkkal nem engedték be a Pozsony szívében magasodó Szent Márton-katedrálisba, azaz a magyar királyok koronázó templomába. Személye nem kívánatos, mert „politikai indulatokat” gerjeszt. Így aztán egy közeli presszóban várta, amíg a templomban munkánkat elvégezzük. De ugyanez az eset előfordult egy másik templomban is, ahol Fadrusz János híres korpusza is található. Az ottani plébánost „értesítették”, hogy jobban teszi, ha templomában nem engedélyezi a Durayval való forgatást. Ezeket a képtelen, megalázó és hihetetlennek tűnő történeteket bizony magam is kétkedve hallgatnám, ha nem velünk történt volna meg. Ezen irracionális cselekedetek hátterében a velünk élő trianoni problematika összes gyötrelmes lelki következményét és mindenekelőtt a mélységes bűntudatot, a rossz lelkiismeretet kell feltételezni. A 20. századi történelem irracionális eseményei hátterében fellelhető okok miatt torzultak el a Kárpát-medencében a normális emberi-társadalmi viszonyok. Egyszerűbb valakit autójával a szalagkorláthoz szorítani, mint gondolataival vitatkozni – főleg ha még igaza is van.
– Mikor látható a film és kik segítettek a létrehozásában?
– Még nem fordult elő velem, hogy egy elkészült filmet bizonytalan ideig mi magunk tartunk dobozban. A szabadság árával viszont ez a helyzet. Keressük a minden szempontból optimális forgalmazási körülményeket. Egyrészt persze azért csinálok filmeket, hogy minél több emberrel ismertessem meg történelmünket, ugyanakkor a film főhősének életét is védenünk kell, akit igazmondásáért, a magyarság érdekében vállalt őszinte gondolataiért, cselekedeteiért ma is üldöznek. Figyelve az agresszív szlovákiai politikai mozgásokat, beszédeket és konkrét cselekedeteket, Duray Miklóssal – bármily fájó is ezt kimondani – bármikor bármi megeshet. Tudom, megdöbbentő ez a kijelentés húsz évvel a Kelet-Európán végigsöprő „demokratikus” változások után, de akkor is jobb ezzel szembenézni, mint vágyálmokat kergetni. A felvidéki magyarságot belátható időn belül eltüntetni akaró szándékok ellen csakis akkor leszünk képesek tenni, ha felismerjük az ártó politikai akaratot, és széteső lelkületű országlakók gyülekezetéből újra erős és összetartó, akaratérvényesítő képességgel rendelkező nemzetté válunk. Ezzel a filmmel is szeretnék ehhez a lelki, gondolati fejlődéshez hozzájárulni. Köszönettel tartozom mindazoknak, akik névvel vagy anélkül, de fontosnak tartották, hogy ez a film elkészüljön. Bizakodásra ad okot, hogy elkészült film örök időkre még sohasem maradt dobozban.
Pósa Zoltán, MNO
