Kovács Ferenc mérnök, a Csemadok Köbölkúti Alapszervezetének elnöke már 2 évvel ezelőtt – talán felvidéki viszonylatban is egyedüliként – szervezett emlékestet a faluból és a párkányi régióból a II. világháború során elhurcolt leventék emlékére. Azóta is azon szorgoskodott, hogy itthon, egy méltó helyen, emléktábla őrizze a sok ezer elhurcolt levente emlékét. Sajnos itthon nem lelt befogadó helyre, ezért felvette a kapcsolatot a budapesti Hadtörténeti Múzeum illetékeseivel, aminek már a kézzelfogható eredménye is meglett.
A Budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán 2009.december 7–én került sor az IN MEMORIAM emléktábla felavatására, amelyet 15 ezer magyar levente emlékére állíttatott a Honvédelmi Intézet és Múzeum. Az ünnepségen ott voltak Köbölkútról a még élő egykori bajtársak. Emlékbeszédet mondott Kovács Ferenc mérnök Köbölkútról, aki szintén az egykori elhurcoltak között volt. Az emlékünnepségen közreműködött a felsőszeli éneklőcsoport és a köbölkúti CANTATE DOMINO énekkar.
Dániel Erzsébet

Az ünnepségen készült fotóalbum megtekinthető itt: