Balázs Péter magyar külügyi tárca képviselője közölte, hogy az Európai Bírósághoz fordul a Külügyminisztérium Sólyom László Szlovákiából való kitiltása ügyében.
A magyarországi külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy az Európai Bizottság által a héten nyilvánosságra hozott vélemény részben Magyarországot igazolja. Viszont a bizottságnak azt a meglátását viszont, amely szerint az államfő más elbírálás alá esik, nem tartják kielégítőnek.

Ezért a magyar diplomácia jogértelmezési igénnyel fordul az Európai Bírósághoz. Balázs Péter reményét fejezte ki, hogy fél éven belül precedensértékű ítélet születik majd annak kapcsán, hogy más elbírálás alá esne a kormányfő, a külügyminiszter vagy a Külügyminisztérium dolgozói, mint a köztársasági elnök.

Felvidék Ma