A Lévai járásban a Garam alsó folyásánál fekvő községben, Csatán időközi polgármester-választást tartottak. 2009 nyarán ugyanis súlyos betegség után elhunyt Lakatos Lajos MKP-s polgármester. A községben két jelölt indult a választásokon.
Varga János mellé az MKP helyi szervezete és a Csemadok alapszervezete is felsorakozott. Választási kampányrendezvényén ismertette elképzeléseit, kiemelten a falu fejlesztési tervét, mellyel eddig Csata nem rendelkezik. Megválasztásával komoly munkát vállalt, hiszen valamivel több mint fél év áll csupán rendelkezésére, hogy terveit megvalósítsa. Farkas Margit, az MKP helyi szervezetének elnöke és Antal Piroska, a Csemadok-alapszervezet elnöke is méltató szavakkal és reménnyel álltak Varga János mellé. Farkas Iván, a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsának elnöke bátran kiállt és támogatta Varga János jelölését, hiszen szakmailag rátermett, korára való tekintettel ambíciókkal teli, fiatal polgármestere lehet Csatának.

Varga János az MKP támogatásával 2010. január 16-án 321 szavazattal megnyerte az időközi polgármester-választásokat. Csata község 1031 szavazópolgárából 638-an éltek szavazati jogukkal, mely 62,3%-os választási részvételt jelent.

K.P.- Felvidék Ma

Forrás: MKP – Képgaléria is…