Az Európai Néppárt január 13-án azt közölte, magyarázatot várnak Maroš Šefčovičtól, Szlovákia szocialista biztosjelöltjétől. Šefčovičnak egy 2005-ös kijelentéséről kell számot adnia, melyet sokan a hazájában élő roma népesség felé irányuló, diszkriminatív kijelentésként értelmeztek.
Szájer József (EPP-ED, HU), az Európai Néppárt-Európai Demokraták frakció alelnöke azt közölte, csoportja magyarázatot vár Maroš Šefčovič szlovák biztos-jelölttől a január 18-án esedékes meghallgatásán, egy korábbi kijelentésére vonatkozóan.

A Néppárton belül a Fidesz EP-frakcióját is vezető Szájer felel a meghallgatásokért. Šefčovič jelenleg oktatási, képzési kulturális és ifjúsági biztosként tevékenykedik a Bizottságban, de az új testületben alelnöki rangot kapna az intézményközi kapcsolatokért és igazgatásért felelős portfolióval.
„Nagyon aggódunk Maroš Šefčovič úr 2005. január 19-én tett kijelentése miatt. A Bizottság konferenciát rendezett az emberi jogok és az uniós bevándorlás-politika témakörében. Az EBESZ dokumentációja szerint, az [akkor] nemrég kinevezett szlovák nagykövet azon véleményének adott hangot, miszerint  roma honfitársai kihasználják a szlovák jóléti rendszert.” – mondta Szájer újságíróknak Brüsszelben.
„Nem hiszem, hogy az Európai Bizottság jövendőbeli alelnöke, aki olyan érzékeny területekért lesz felelős, mint a munkaerő-toborzás, az esélyek és a nemek közti egyenlőség, ilyen diszkriminatív nézetekkel bírhat a kérdésben.” – mondta az Európai Néppárt képviselője.
Szájer elfogadhatatlannak tartotta, hogy egy etnikai csoportot megbélyegezzenek, a kollektív bűnösség elve alapján.
“A hétfői meghallgatáson kíváncsiak leszünk rá, hogy Šefčovič Úr mit gondol minderről, mit tud rá felelni. Érdekel bennünket továbbá a Bizottság elnökének véleménye is arról, hogy vajon ilyen személyek tagjai lehetnek-e a kabinetjének, alelnöki tisztségben.” – mondta.
Az EurActiv azon kérdésére, miszerint a váratlan lépés nemcsak a néppárti kötődésű bolgár jelölt, Rumjana Zseleva sajnálatos szereplését hivatott-e kompenzálni (EurActiv.hu 2010.01.13.), Szájer elismerte, hogy a lépés „valóban kelthet ilyen hamis benyomást”.
Szájer véleménye azonban, úgy tűnik, ellentétben áll az EPP-ED nemrég kiadott nyilatkozataival. Az Európai Parlament legnagyobb politikai csoportja nem kedveli a személyes jellegű támadásokat. Úgy tűnik, hogy a régi idézetet inkább tartogatták, arra az esetre, ha a közép-jobb rossz színben tűnne fel valami miatt, tudta meg az EurActiv.
Zseleva kapcsán Szájer leszögezte, reményei szerint az értékelést nemcsak „alaptalan vádak” alapján készítik el, hanem számításba veszik a jelölt „szakértelmét és felkészültségét”.
Egy, az EurActiv bolgár partnere által látott dokumentum szerint azonban a fejlesztési szakbizottság úgy döntött, Zseleva nem adott kielégítő válaszokat a képviselők kérdéseire. Az értékelés szerint Zselevának nem voltak elég konkrét elképzelései az olyan konfliktusterületekről, mint Afganisztán, Kongó, Szudán, vagy a Gázai- övezet, és „észrevehetően nincs tisztában azzal, hogy az egyes konfliktuszónák hol helyezkednek el”.
Szájer elmondta, nincs tudomása ilyen értékelésről. „Rendes körülmények között meg tudta volna mutatni felkészültségét, de nem részesült igazságos bánásmódban.” – mondta Szájer.
Úgy tűnik azonban, hogy a Šefčovičcsal kapcsolatos vádak sem állnak szilárd talajon. Az EurActiv utánajárt, és az idézetre egy 11 oldalas roma-jogi aktivista jelentéséből származik. aki nemcsak Šefčovičcsot, hanem több uniós vezetőt is cigányellenességgel vádol. Listáján több néppárti vezető, például Traian Basescu román elnök, Eric Van der Linden Szlovákiába delegált volt EU-nagykövet, Mikuláš Dzurinda korábbi miniszterelnök, és Doris Pack német EP-képviselő is szerepel – írja az EurActiv.

Felvidék Ma