A fogyasztói árak növekedése Szlovákiában január folyamán 0,4 százalékra mérséklődött, míg az árak decemberben 0,5 százalékkal nőttek. Az infláció pedig újból történelmi mélypontra került, tette közzé legfrissebb adatait a statisztikai hivatal. Januárban, a tavalyi év hasonló időszakával összehasonlítva, a legnagyobb mértékben az alkohol- és a dohánytermékek ára nőtt, mégpedig 6 százalékkal. Ezzel ellentétben leginkább a bútorok és a lakberendezési cikkek ára csökkent, mégpedig 3,9 százalékkal, továbbá az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára, 3,5 százalékkal.
Az év első hónapjában az árak átlagosan 0,2 százalékkal nőttek, míg decemberben, havi összehasonlításban, 0,1 százalékkal csökkentek. Az infláció növekedését elsősorban az élelmiszerek és az alkoholmentes italok 2,6 százalékos drágulása okozta. A statisztikai hivatal adatai alapján 2010 januárjában 1,2 százalékkal csökkentek a lakhatással összefüggő költségek.
ČTK, Felvidék Ma, tt