Ha egy szélsőségesen nacionalista párt születésnapot ünnepel, minden játékszer kijár neki, amivel örömet tud szerezni magának. Kijár neki Révkomárom, elvégre egy szlovák nacionalista hol máshol érezhetné magát jobban, mint egy olyan helyen, ahol ősellenségek veszik körül, s ő röhögve-hörögve köpködheti szembe őket. Olyannyira, hogy a végén tán maga is igluba vágyik, eszkimókról álmodik – egy Shakespeare-t karikírozó erkélyjelenet után…
Elvégre szereti ő a kanál lébe belefojtandó ősellenségeit. „Mi bajom azzal, ha itt egy magyar lovon futkos ide-oda, s végül leszáll – azon a téren. Egyesek állítják, hogy ráadásul szent volt. Rendben, nem vitatom el tőle, de kimondom: ha már ezek a magyarok verik a mellüket, hogy milyen nagy magyarok, tudják azt is, hogy mit csinált István király az ó-magyarokkal. Összeállt a szláv hercegségekkel és a frank lovagokkal, kiirtotta az ó-magyar törzseket. Azok a magyarok, akik most Magyarországon élnek, hívják bár eszkimóknak őket, hiszen én mindenkit egyformán tisztelek, legfeljebb ha öt százalék magyar gént hordoznak magukban…”
Az eszkimó asszony fázik, elvégre doktor Mengele is megirigyelhetné nagy tudású genetikusunkat, akit hívei rajongva hallgatnak. Mert nem igaz az már, hogy nem férkőzött be az együttélők hétköznapjaiba is mindaz, amire jóleső egyetértéssel bólogatnak, aminek odaadóan, röhögve-hörögve tapsolnak. Ahelyett, hogy magára hagynák a szónokot.
Az eszkimó asszony fázik. Akkor sem derült, amikor a saját többsége városában uszított volna tankokat Budapestre a részeg szónok, akkor sem, amikor a parlamentben okádta a magyargyűlölet szavait. Most azonban átlépett egy küszöböt. Révkomáromban, a jelentős magyar többségű városban pocskondiázta az ott élő lakosok – szlovák állampolgárok – túlnyomó részét. A barna önkény tolakodó terjeszkedése idején írta meg Bertolt Brecht drámáját, az „Állítsátok meg Arturo Uit!” címűt, német a német nácizmus ellen (ez is a nacionalizmus elfajult változata!). Révkomáromban a vörös nemzeti szocializmus tesztelte, meddig mehet el. Uszított. („Magyarországon valami készül”, és a dél-szlovákiai lakosokat, illetve pártokat (MKP, Most-Híd) is Budapest irányítja, a Fidesz és a Jobbik…mind a szlovák szuverenitást veszélyeztetik.) A közönsége meg tapsolt. Nem egy kocsmában, hanem egy nagyszabású párt-születésnapi ünnepségen, Szent Cirill és Metód hittérítők, Európa védőszentjeinek emlékszobra alatt. És senkit nem bántott a szónok mindenkire kiterjedő nagy tisztelete, mely leginkább őket, a hallgatókat árasztotta el.
Hol van egy szlovák Bertolt Brecht, egy Julian Benda, az írástudók felelőssége? Ez csak egy eszkimó asszony álma? Mind gyakrabban rémlenek fel bennem a múlt század harmincas éveinek politikai-ideológiai áramlatai, új köntösben, de ugyanolyan aljas eszmék szaporodnak köröttünk. S mint jó heccnek, tapsolnak neki az írás, a gondolkodás felkentjei, együtt az egyszerű emberekkel, a tömeggel.
A háborodott, uszító szónokot szent őrültként a bíróság felmenti, amikor politikai filozófiára alapozva kimondja róla valaki, hogy eszmerendszere alapján milyen ideológiát képvisel. A bírót nem érdekli az ideológia, nem is kíváncsi rá. A kimondott véleményt bünteti, mert a szó sértő. Igen, az igazság már csak ilyen. Ám sajnos, egy ősellenség mondta ki – ez itt és most megbocsáthatatlan. A legmerészebb többségi szakember is viszont csak odáig merészkedett, hogy megfogalmazta: emberarcú nemzeti szocializmusban élünk. Megvárja a többség, míg embertelen arcúvá válik ez a nemzeti szocializmus? Rásegít netán?
Ki állítja meg Ján Slotát?
Felvidék Ma, Gyurkovits Róza
