A szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatos fejleményekről érdeklődött Thomas Hammarbergtől, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosától Kelemen András fideszes országgyűlési képviselő az ET parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésén.

Hammarberg beszámolójának vitájában felszólalva a képviselő leszögezte, hogy Magyarország ismeri és üdvözli a biztos januárban kiadott nyilatkozatát a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak értelmezéséről. Magyarország támogatja az ebben kifejtett felfogást, nevezetesen azt, hogy az államnyelv pozíciójának megerősítése nem történhet a kisebbségi jogok rovására – tette hozzá.
Kelemen András azt kérdezte Hammarbergtől, milyen fejleményeket lát az utolsó hónapokban Szlovákiában olyan terülteken, mint a személynevek, helynévtáblák kérdése, a média, illetve a kapcsolattartás a hivatali szervekkel.
A biztos válaszában kifejtette, hogy nem pusztán szlovák-magyar ügyről van szó, hasonló problémák más országok között is léteznek. Azzal kapcsolatban, hogy az utóbbi hónapokban milyen fejlemények történtek, Hammarberg azt jelezte, hogy Knut Vollebaek, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa dolgozik a témán, és ő tud majd választ adni. Kelemen András az MTI-nek nyilatkozva sajnálatát fejezte ki, hogy a közelmúlt történéseivel kapcsolatos kérdésére nem kapott érdemi választ.
Szlovákiát a tanácskozáson csupán Berényi József (MKP) képviselte, akinek útját részben az MKP, részben saját maga finanszírozta. A szlovák küldöttség kiutazását ugyanis a parlament elnöke, Pavol Paška törölte, mert az ET közgyűlésének kezdetére hívta össze az 50. ülést. Ezért a lépésért Szlovákiát kemény bírálatok érték az ET közgyűlésének nyilvános vitájában.

(MTI) , Felvidék Ma