Az alap- és középiskolák igazgatói közt egyetértés van abban, hogy a parlament által kedden, az állami jelképekről szóló törvény elfogadása még mindig jobb megoldás, mint a nemzetiek által javasolt hazafiassági törvény megszavazása.
A himnuszt elég lesz az iskolaév elején és végén lejátszani, és az osztályokban is elég, ha elhelyeznek egy plakátot, mely az állami jelképeket ábrázolja. Ján Mikolaj miniszter a törvény kapcsán azt nyilatkozta, hogy neki köszönhetően a most elfogadott törvény nem csupán az állami fenntartású iskolákat, de az egyházi és a magániskolákat is érinti. A lévai nyolcosztályos egyházi gimnázium igazgatósága ezzel kapcsolatban azt mondta a hírügynökségnek, hogy míg a hazafiassági törvény nem érintette az egyházi és a magániskolákat, addig ez a most elfogadott törvény már igen. Ugyanakkor nem tartják nehéz feladatnak a betartását, hisz egy plakát korántsem kerül annyiba, mint mondjuk egy szövetből készült valódi zászló.
A hírügynökség által meg nem nevezett egyik dél-szlovákiai iskola igazgatója pedig azt nyilatkozta, hogy a választások közeledtével a politikusok hajlandóak a kompromisszumos megoldásokra. Mindehhez azt is hozzátette, hogy jobban tennék a politikusok, ha személyes életvitelükkel és munkájukkal példaként állnának a polgárok előtt.
Felvidék Ma