Ukrajnában nem tiltják a kettős állampolgárságot, de törekszenek e jelenség megszüntetésére oly módon, hogy ilyen esetekre kilátásba helyezik az ukrán állampolgárságtól való megfosztást – nyilatkozott Tóth Mihály, a jogtudományok kandidátusa, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) tiszteletbeli elnöke az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap csütörtökön megjelent számában. A szakember kifejtette: az ukrán alkotmány kimondja, hogy Ukrajnában egy állampolgárság létezik, ami kizárja, hogy az országon belül bármelyik közigazgatási egység saját állampolgárságot vezessen be. Ezt a tételt értelmezi szerinte számos jogász úgy, hogy Ukrajnában az alkotmány tiltja a többes állampolgárságot. Hozzátette: az állampolgársági törvény alapelvként határozza meg Ukrajna állampolgárai számára más állam állampolgárságába való belépésének jogát, ugyanakkor az állampolgárság elvesztésének kritériumaként értékeli a felnőtt korú ukrán állampolgár által más állam állampolgárságának saját akaratából való felvételét. Vagyis nem tiltják, hiszen nem is tilthatják, de törekszenek e jelenség megszüntetésére, oly módon, hogy ilyen esetekre kilátásba helyezik az ukrán állpolgárságtól való megfosztást” – mutatott rá, megjegyezve, hogy az ukrán jogrendben az állampolgárság-megvonásnak jelenleg nincs meg az eljárása.
Arról az első olvasatban elfogadott törvénytervezetről, amely 5 év börtönnel büntetné a kettős állampolgárságot, a jogász kifejtette: akár jogi abszurditásként is értelmezhető az a kitétele, amely szerint az ukrán állampolgár záros határidőn belül köteles értesíteni az illetékes hatóságot más állam állampolgárságába való belépéséről, hiszen ily módon a tervezet az önfeljelentés elmulasztását büntetné. Reményét fejezte ki, hogy a megváltozott belpolitikai erőviszonyok nem teszik lehetővé e jogtalan elképzelések törvényerőre emelkedését”.
A szakember elmondta: köztudomású, hogy számos ukrán állampolgár rendelkezik más állam állampolgárságával is, a szóbeszéd szerint a legtöbben orosz, román és izraeli állampolgársággal, de erről semmilyen hivatalos kimutatás nincs, és a fentebb vázolt jogkörnyezetben nem is lehet. Közölte: tudomása van egy esetről, amikor egy Csernyivci (Csernovic) megyei illetőségű, román állampolgársággal is rendelkező személyt azután kényszerítettek az ukrán állampolgárságból való kilépés kérelmének a megírására, miután Ukrajnába való belépésekor az egyik, míg kilépésekor a másik útlevelét használta, és a vámvizsgálat során megtalálták a román útlevelét. Úgy vélte, az ehhez hasonló esetek körültekintő viselkedéssel elkerülhetőek, de elméletileg fennáll az ukrán állampolgárságtól való megfosztásnak a veszélye. A többes állampolgárság megléte – fűzte hozzá – Ukrajnában már ma is kizáró tényező számos állami hivatal és választott tisztség betöltésére, ami gátolhatja a magyar közösség számos tagja számára az egyéni érvényesülést, a szabad pályaválasztást.
Tóth ugyanakkor azt valószínűsíti, hogy a jelenlegi ukrán politikai hatalom türelmesebben, megértőbben viszonyul majd a kettős állampolgárság problémájához, de nem gondolja, hogy a közeljövőben legalizálnák a többes állampolgárság intézményét. Viktor Janukovics ukrán elnök erre sem a választási programjában, sem a kisebbségi szervezetekkel, köztük az UMDSZ-szel kötött szerződésében nem tett ígéretet. De azért Ukrajnában minden megtörténhet, s mindannak az ellenkezője is” – emlékeztetett az ukrajnai magyar jogszakértő.
MTI

Kapcsolódó cikkek:
Kettős állampolgárság – a Le Figaro a törvényről
Csáky Pál a kettős állampolgárságról
A kettős állampolgárság gyakorlata a nemzetközi jogász szemével