Tőkés Lászlót jelöli az európai néppárti frakció az Európai Parlament (EP) alelnöki tisztségére – közölte szerdán Szájer József a frakció alelnöke, a magyar néppárti EP-delegáció vezetője. Szájer arról is beszámolt, hogy a frakcióülésen a fideszes EP-képviselőcsoport javaslatára közfelkiáltással támogatták Tőkés László jelölését. Az EP egyik alelnöki posztja Schmitt Pálnak, a Magyar Országgyűlés elnökévé történt megválasztása nyomán üresedett meg. Schmitt utódjául a fideszesek Tőkés László erdélyi EP-képviselőt javasolták, és a jelölést a román néppárti delegáció is támogatta.
“Tőkés László személyében megtestesíti mindazokat az értékeket, amelyeken a zsidó-keresztény gyökerű, civilizációs vívmányaira büszke, polgárainak szabadságjogait védelmező Európa nyugszik” – hangsúlyozta nyilatkozatában Szájer József.
Emlékeztetett arra, hogy életpályája során a volt erdélyi református püspök “a szabadságjogok érvényesítésének következetes és rendíthetetlen képviselőjeként elévülhetetlen érdemeket szerzett a román kommunista diktatúra megdöntésében, egy szabad Románia és Európa felépítésében”.

(MTI)