Várhatóan október 1-jén indul a tájékoztató kampány az egyszerűsített honosítási eljárásról, ekkortól külön honlapról informálódhatnak az érdeklődők az eljárás részleteiről – mondta el Wetzel Tamás miniszteri biztos az MTI-nek. A miniszteri biztos közlése szerint a honlapon nemcsak a szükséges tudnivalókról lehet majd tájékozódni, hanem az eljáráshoz szükséges kérelemnyomtatványt is le lehet tölteni.

Októberben felállhat a szükséges feladatok ellátására hivatott iroda is. Wetzel Tamás megjegyezte, hogy egy rövid tájékoztató anyag már most elérhető minden helyen, ahol be lehet adni majd a kérelmet, azaz a külképviseleteken, az anyakönyvvezetőknél, illetve a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ügyfélszolgálatain.
Ezenkívül terveznek még sajtótájékoztatókat, konferenciákat és a határon túli magyar szervezetek bevonását is a tájékoztatásba. A miniszteri biztos azt mondta, célcsoportnak azokat tekintik, akik benyújthatnak egyszerűsített honosítási eljárási kérelmet, őket szeretnék felvilágosítani a jogaikról, a lehetőségeikről, illetve az eljárás részleteiről. Vannak, akik már hosszú ideje Magyarországon élnek, de a kérelmezők döntő többsége a szülőföldjén akar maradni. Nyilván máshogyan kell eljutni egy idősebb, falusi emberhez Székelyföldön, mint egy már Magyarországon élő fiatalhoz – mutatott rá.
Kitért arra is, hogy az eljáráshoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések a tervek szerint haladnak. Azt tervezik, hogy október 15-től már a mintegy kétszáz új kolléga munkába állhat és felkészülhet a jövő évi feladatok ellátására. Erre az időpontra az infrastrukturális fejlesztéseknek is készen kell lenniük. A külképviseleteken a helyi igényeknek megfelelően még ebben az évben minden fejlesztés meg fog történni – hangsúlyozta a miniszteri biztos. Hozzátette: a fejlesztéseknél döntő szempont az ideiglenesség, úgy gondolják, hogy a jövő évi nagy “roham” után radikálisan csökkeni fog a kérelmezők száma, és egy állandó éves értékre fog beállni.
Ennek megfelelően határozott időtartamra szólnak az ingatlanbérleti és munkaszerződések, illetve minden évben felülvizsgálják az igényeknek megfelelően a kiadásokat, tehát nem lesz felesleges költség, hosszú évekig felbonthatatlan szerződés. Wetzel Tamás azt mondta, hogy hosszabb távon megtakarításokkal járhat a kettős állampolgárság, hiszen felesleges adminisztratív teher, bürokrácia szűnik meg.
A magyar állampolgárság megszerzéséig meghívólevélre, vízumra, tartózkodási engedélyre, letelepedési engedélyre, regisztrációs igazolásra volt eddig szükség, és maga az állampolgársági eljárás is jóval bonyolultabb volt. Ezekben az eljárásokban nagyon gyakran ugyanazokat az okiratokat kellett benyújtani, ráadásul ugyanabban a hivatalban. A felesleges bürokrácia leépítése hosszabb távon mindenkinek megéri, természetesen nemcsak ezen a területen – fogalmazott a miniszteri biztos.
Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló törvény a magyar nemzeti ünnepen, augusztus 20-án lép életbe, a kérelmeket 2011. január 1-jétől lehet benyújtani. Az eljárással kapcsolatos tennivalókra a kormány az idei évre 830 millió forintot különített el, s az első évben 250-400 ezer kérelmezővel számolnak.

MTI