Dobroslav Trnka legfőbb ügyész nem pártember, hanem „karrierjogász” – ezt még Radoslav Procházka, a Kereszténydemokrata Mozgalom parlamenti képviselője is elismerte a hét végén. Újraválasztását azonban pártja sem támogatja, ahogyan ellene van a Szabadság és Szolidaritás, illetve a Most-Híd is.

Az SZDKU nem mondott egyértelmű nemet Trnkára. Sőt, Stanislav Janiš képviselő egyenesen jelölte őt a tisztségre. Képviselőtársa, Jana Dubovcová pedig egy speciális ügyészt, Ján Hrivnákot. Megint feszültség van a koalícióban. Ahogy Bugár Béla fogalmaz: ez lehet a vég kezdete, sőt akár a koalíció széteséséhez is vezethet. Trnka ugyanis elfogadható a Smer számára, s ha az SZDKU lepaktál Ficóékkal, bárkit jelölhetnek a posztra mások, Trnka lesz a nyerő. És ez az egész Dzurinda lelkén szárad majd, mert nem hajlandó rászólni Janiš képviselőre, hogy azonnal vonja vissza Trnka jelölését, mely igazán még Iveta Radičová kormányfőnek sem tetszik, s főleg nem a koalícióbarát sajtónak. Kész összeesküvés-elméletek születtek, miért ragaszkodik Dzurinda és Fico egyként Trnkához (lásd az évtizedes pártfinanszírozási ügyleteket). A három kisebb koalíciós párt sértőnek, hitszegőnek, Dzurinda álnoksága jelének tartja, hogy a koalíciós dzsirga döntése nélkül került a parlament asztalára egy előterjesztés.
Meglehet azért, mert a méltatlankodók egyikének sem ér el az emlékezete október 19-éig. A koalíciós szószegés ugyanis akkor kezdődött. S ebben is nyakig úszik Mikuláš Dzurinda, bár ezt sem a koalícióbarát sajtó, sem a kormányfő, sem Richard Sulík vagy Bugár nem emlegeti. Az állampolgársági törvény módosító javaslatáról van szó, amely kereszténydemokrata miniszteri hatáskör, ám Dzurinda, Sulík és Bugár – az illetékes belügyminisztert, Lipšicet meg a kereszténydemokratákat megkerülve – a képviselőin keresztül terjesztette a parlament elé Dzurinda és a külügyminisztérium javaslatát. Még el is dicsekedtek vele! A koalíciós dzsirga nem is látta a művet. Nem véletlenül. A dzsirgában az egyes pártoknak, a kormányban az egyes minisztereknek van vétójoguk. Ha a törvény a koalíciós megállapodásnak megfelelő utat követte volna, sehol nem lenne, illetve: pártközi egyeztetés alatt állna. Ám úgy látszik, a klasszikus közhely itt is igaz: minden szerződés arra való, hogy megszegjék.
A kereszténydemokraták így is néznek rá. Ki is jelentették, most a hétvégén is: összefognak az ellenzékkel, mert azt nem tűrik el, hogy a magyar állampolgárságot büntetés nélkül lehessen megszerezni. (Akad támogatójuk Sulík pártjában is.)
Szóval: a vég kezdete a Kereszténydemokrata Mozgalom elleni szövetkezés volt. Trnka csak ez után következett. Ahogy a népmesei tanulság mondja: Rókakertben termett gólyavirág… De Bugár Béla ezt jól ismerheti. Nyolc éven át volt Dzurinda koalíciós partnere, s többször is hangosan elmondta: ez az SZDKU-vezér bevált intrikusi módszere. Dzurinda nem változott. És Bugár sem. Ha mást vernek át, abban szívesen részt vesz, ha őt, hangosan háborog és méltatlankodik. Meg hozzáteszi (Trnka kapcsán a Sme-nek adott interjúban): e miatt senki nem fog kilépni a koalícióból.
Nos, ez az egyetlen mondat, amit szó szerint és komolyan lehet venni a Trnka-ügyben.

Gyurkovits Róza, Felvidék Ma