Az Amerikai Magyar Koalíció (Koalíció) igazgatóságának végrehajtó bizottsága jóváhagyta a “Vörösiszap-katasztrófa Segélyalap” létrehozását az áldozatok megsegítésére. Az alapba beérkező adományokat a magyar hatóságok által legrászorultabbnak tartott emberek megsegítésére fogják felhasználni.

A nemzetközi médiában megjelent megrázó fotók megdöbbentették és elszomorították az aggódó embereket az egész világon: október 4-én egy észak-magyarországi timföldgyár tárolójának a gátja átszakadt, mérgező vörösiszappal árasztva el a környéket, ami eddig 7 ember halálát és több mint 120 sérülését okozta, közölte a magyar kormány szóvivője. Több falu gyakorlatilag elpusztult, lakosok százait téve hajléktalanná, akik valószínűleg nem is térhetnek vissza többé otthonukba. Bár a hosszú távú hatás még nem pontosan ismert, az esemény olyan emberi és környezeti katasztrófát jelent, amely nemcsak a közvetlen térséget, de a tágabb ökoszisztémát is érinti.

A Katasztrófa Segélyalap Orbán Viktor miniszterelnök kérésere reagálva jött létre, aki azzal fordult az amerikai magyarokhoz, járuljanak hozzá a térség megsegítéséhez, valamint felkérte George Pataki kormányzót, hogy koordinálja az adománygyűjtést az Egyesült Államokban.

A Koalíció Katasztrófa Segélyalapjának a javára történő adománygyűjtés élén Pataki kormányzó fog állni. A Koalíció arra ösztönzi tagjait és más szervezeteket, csatlakozzanak, és nagylelkű adománnyal támogassák ezt a törekvést. Az adományokat a Koalíció által létrehozott alapba, vagy bármilyen általuk választott jótékonysági intézmény számára eljuttathatják.

A Koalíció alapjába beérkezett adományok az adóalapból leírhatók. A támogatásokat csekk formájában a következő névre kérjük kiállítani: Hungarian American Coalition – Disaster Relief Fund, majd az alábbi címre küldeni:
Hungarian American Coalition
Red Sludge Disaster Relief Fund
1120 Connecticut Ave. NW, Suite 280
Washington, DC 20036

Azok az adományozók, akik hitelkártyával szeretnének támogatást nyújtani, hívják irodánkat a (202) 296-9505 vagy a (202) 828-8300 telefonszámon, vagy küldjenek faxot a (202) 775-5175 számra, hogy az adomány biztonságos feldolgozása biztosítva legyen.

Az adománygyűjtéssel kapcsolatos további információk az Amerikai Magyar Koalíció honlapján érhető el.

Felvidék Ma