Dušan Antošnak, aki a rendőrség szerint együttműködött a telekmaffiával, a politikai körök erős barátai vannak – írja riportjában a Plus 7 dní (Plusz 7 nap) hetilap az oroszvári telekspekulációs ügyek feltérképezése kapcsán. A történetnek néhány „magyar” vonatkozása is van.

Oroszvár polgármestere, Dušan Antoš ellen több százezer eurós telekcsalásokban való részvétel a vád. Az egészet a telekmaffia szervezete, melyben több vállalkozó, az egykori titkosszolga, Michal Hrbáček vett részt, aki ifjú Michal Kováč elrablásának ügyében is gyanúsított volt, de Mečiar amnesztiáinak köszönhetően nem került bíróság elé.
A gyanú ellenére Antoš (SDKÚ) polgármester nem kíván lemondani az önkormányzati szerepvállalásról. Azt állítja, hogy ártatlan. Antošnak több önkormányzati politikus mellé állt. Azok, akik a nagyhatalmú vállalkozók közé tartoznak, és tevékenységük éppen a fővárosban felkapott oroszvári kertváros kiépítéséhez kötődik.
A földügyletekről tudni kell, hogy Antošt két hónappal az önkormányzati választások előtt kapcsolta le a rendőrségi kommandó, a nyomozóhatóság meg azzal vádolta meg, hogy a pozsonyi alvilág által szervezett telekspekulációkban (csalásokban) vett részt. Anton Sander osztrák nyugdíjas földjeit szemelte ki a maffia, aki két éve hunyt el, s utána 40 hektár föld maradt az oroszvári kataszterben. És épp ezeket a földeket szerezte meg csoport, és a többszörös átruházás során egy ideig birtokolta még az oroszvári polgármester, Dušan Antoš is.
Az ügyész szerint Antoš adta a tippeket az egyes maffiatagoknak, cserébe jutalmat kapott. Az alvilág fiktív okmányokat, igazolásokat gyártott arról, hogy egy Jozef Sander név alatt futó nem létező unokaöccs az elhunyt Anton Sander örököse, aki aztán átvette az örökséget. A csalással megszerzett földeket azonnal továbbadta másik két embernek. Az egyikük, Radoslav Z. volt az, aki a hamis okmányokat beszerezte, a másik vevő pedig a pénzváltásban utazó Ladislav B. Ő 2007 júniusában a 3 500 négyzetméteres telekért 431 000 koronát fizetett ki, s ezt a telket vette meg tőle az év decemberében Antoš 265 000 koronáért. A föld azonban nála sem maradt sokáig, pár hónap múlva rokonainak adta el 63 000 euróért. Az ügyész feltételezi, hogy ezek az összegek soha nem kerültek kifizetésre, pusztán papíron manipuláltak velük.
A vádak miatt igen rossz helyzetbe került Dušan Antoš, de anyapártja, az SDKÚ-DS is. A párt az ügy nyilvánosságra kerülése után azonnal megvonta tőle támogatását a helyhatósági választásokon. Antoš ennek ellenére szerepel a polgármester-jelöltek listáján, mert nem csupán az SDKÚ, hanem további koalíciós pártok – jelesül a KDH és a Most-Híd is –támogatták, s jelölését nem közösen és együtt vonták vissza.
Normál körülmények között akármelyik politikai párt azonnal megvonná a támogatást egy olyan embertől, aki bűncselekmény gyanújába keveredett, írja a hetilap, hozzátéve: Antoš esetében feltehetőleg nem standard esettel állunk szemben – befolyásos barátai miatt.
Ezeket a barátokat is górcső alá veszi a Plus 7 dní. Antoš polgármestersége alatt nagyban beindult a lakóparképítés Oroszváron. A Rajka irányában fekvő egykori mezőkön családi házak tucatjai és egy szálló épültek. És az építkezés mögött is Antošhoz közeli emberek álltak. A Homok dülő (Pieskové hony), egyik utcájában, melyet kamerarendszerrel őrzött hatalmas kapu véd a nem kívánatos látogatóktól, éppen ezek a barátok laknak: a Mede fivérek, Andrej és Václav (Vencel). Andrej az SDKÚ központi tanácsának tagja, egyben a Pozsonyi Kerületi Építésügyi Hivatal elöljárója, Vencel pedig a múltban az MKP kerületi elnöke volt, majd ő is átlépett Bugár Béla Most-Hídjába. Vencelnek erős pozíciója volt a Pozsonyi Kerületi Önkormányzatban még Bajan elnöksége idején, és nagyon jól megértette magát a Smer vezetőivel. A Mede fivérek több társaságban is tevékenykednek.
Ám a szomszédaik is érdekes emberek. Egyikük Igor Unger, a másikuk Samuel Polakovič. Ez a két úr Andrej Medével együtt ül a CHARUS cég szerveiben, amely viszont társtulajdonos a Relax Pro vállalkozásban, ez pedig a ROT cégben. Az utóbbinak kisebbségi tulajdonosa a Pozsony-Oroszvári Önkormányzat, ügyvezetői Dušan Antoš polgármester és Samuel Polakovič vállalkozó. A ROT tevékenységi körébe tartozik pl. a mélyépítészet és az építkezési tevékenység. De legalább ennyire érdekes a ROT cég által birtokolt ingatlanok jegyzéke is. A 11 tulajdonosi okiraton sok ezer négyzetméter eredetileg községi tulajdonban lévő szántóföld szerepel, amit valaki bevitt a ROT cégbe. Az egyik tulajdonlevélen a ROT céggel együtt tulajdonosként szerepel egy Rel Invest társaság, mely egy bizonyos Wagih Khoury nevezetű úré. Khoury egy további cége, a VYV Residence pedig családi házakat épít az oroszvári láperdő kellős közepén, a védettnek nyilvánított terület peremén.
A baráti-befektető-vállalkozó hálózat megoldását a Plus 7 dní a vitorlázás jelszóban fedezte fel. A lap állítása szerint a fent nevezett urak legalább 2009-ben és 2010-ben találkoztak a horvátországi, rogoznicai vitorlásversenyen. Tavaly májusban közös legénységet alkottak a Mede fivérek, Antoš polgármester, az ő unokaöccse, egyben oroszvári képviselő, Radovan Jenčík, valamint Igor Unger és Wagih Khoury. Idén májusban a kiruccanást megismételték. A vitorlásverseny nevezési listája szerint a két Mede, Antoš és Jenčík újra egy hajóban ült. A vitorlázó barátok egyben társak a vállalkozásban is, kettejüknek pedig jelentős befolyása van szinte a teljes politikai spektrumban. „És úgy látszik, a kis kommunális homokozóban is lehet nagy játékokat játszani” – zárul a riport.

A Plus 7 dní nyomán, Felvidék Ma