Közel húsz éve minden karácsony előtti héten ünnepvárót szervez a Csemadok Nánai Alapszervezete. Volt, amikor jöttek a nagyszülők is, hozták a mézes sütemény alapját, és együtt formázták, díszítették az illatos mézes süteményt aprókkal és nagyobbakkal.

Majd a karácsonyi ünnepen szétosztották, s ezt szintén a Csemadok szervezte 20 éven keresztül. Az utóbbi időben sajnos itt is elérte a szervezőket a vásári mánia – evéssel és ivással – s áru lett a gyermekek ajándékából.   A közös sütési készülődést azonban a Csemadok továbbra is megszervezte,  ezúttal a kisiskolások jöttek el, hogy betekintést nyerjenek a kézműves szakszerű munkájába. Novák Gizi Komáromból jött Nánára, s mutatta meg a karácsonyi mézes csodálatos formáit, mintáit, amit aztán a gyerekek maguk fantáziája szerint díszítettek.  A mézesek sütésének illata, a kinti hóesés, és a hazavitt apró figurák örömével tértek haza a kisiskolások.

Dániel Erzsébet, Felvidék Ma