A kormány mai ülésének napirendjén több törvénymódosítási javaslat szerepel, köztük az állampolgársági törvényé és a rendőrségi szolgálat körülményeit meghatározó jogszabályé. Most e két törvény összefüggésbe került. Az állampolgársági törvényről a parlament alkotmányjogi bizottsága is tárgyalt.
Mint ismeretes, Robert Fico kormány úgy módosította a szlovák állampolgársági törvényt, hogy elveszítik szlovák állampolgárságukat azok, akik más ország polgáraivá válnak. Ez válaszlépés volt a Magyarországon elfogadott kettős állampolgársági törvényre. Az új szlovák kormány módosítani akarja Fico törvényét, de még nincs végleges döntés abban, hogy miképp. Abban egyetértés van, hogy azon személyek, akik elveszítették a szlovák állampolgárságukat, azok könnyített eljárás során azt visszaszerezhessék (Szlovákiában eddig 25-en veszítették el a Fico-törvény következtében állampolgárságukat). Az új jogszabály szerint csak azok veszíthetik el szlovák állampolgárságukat, akik ezt saját maguk is kérik.
A Kereszténydemokrata Mozgalom szerint a kettős állampolgárságú személyek azonban ne tölthessenek be bizonyos állami pozíciókat, ne lehessenek rendőrök, katonák, tűzoltók vagy vámosok. A Most-Híd ezt ellenzi, Bugár Béla pártelnök szerint ezt legfeljebb azokra szabad vonatkoztatni, akik államtitkokkal kerülnek kapcsolatba.
A rendőrségi törvényt úgy módosítanák, hogy kizárólag szlovák állampolgárt alkalmazhatnak a rendőrség kötelékében. A kizárólagos szlovák állampolgárságról becsületbeli nyilatkozattal kell tenniük majd a rendőröknek. Azok a rendőrök, akik más ország állampolgárságával is rendelkeznek, 2011. augusztusáig kérvényezniük kell a másik ország állampolgárságának megszüntetését, ellenkező esetben a szlovák rendőrség elbocsátja őket.
***
A szlovák parlament alkotmányjogi bizottsága is foglalkozott ezzel a témával. Radoslav Procházka bizottsági elnök szerint az a javaslat, hogy a parlament fogadjon el egy oylan határozatot, miszerint Szlovákia nem ismeri el másik ország állampolgárságát, ha azt a szlovák törvényekkel szemben szerezték, csupán jelképes, hiszen Szlovákiában eddig sem voltak érvényben más országok törvényei. A most tervezett módosítás pedig “álcázva”, de visszaállítja a Fioc-módosítás előtti törvényi helyzetet.

Felvidék Ma