A MÁÉRT oktatási és kulturális szakbizottsága hétfői ülésén kiderült, feltehetően februárban jelennek meg a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program felhívásai, s az első csoportok szeptemberben utazhatnak határon túli magyar területre pályázati támogatással. Felvidéket a bizottság ülésén Szigeti László, az MKP oktatási és kulturális alelnöke és Köteles László elnökségi tag képviselték.

Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint az előző kormányok igen nagy károkat okoztak amikor elvágták a magyar-magyar közösségeket összetartó szálakat. Mint mondta, a Magyar Állandó Értekezlet novemberi ülését látszott: nagy az igény, hogy újra élő kapcsolat legyen a magyar közösségek között.
A MÁÉRT újraindítása mellett fontosnak tartották a szakbizottsági rendszer újraindítását is. Négy testületet hoztak létre, az oktatási és kulturális mellett az önkormányzati és gazdasági, a külügyi és jogi, valamint a szórványszakbizottságot. Az önkormányzati és külügyi testület még e héten összeül, s a szórványszakbizottság is ülést tart a közeljövőben.
Hoffmann Rózsa az újjáalakult MÁÉRT Oktatási és Kulturális Szakbizottsága elnöke, oktatási államtitkár elmondta, hogy a hétfői ülésen hat ország – Románia, Ukrajna, Szlovákia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia – magyar szervezeteinek képviselői vettek részt. A tanulmányi kirándulás mellett a magyar nyelvű felsőoktatásról, a kulturális intézetek működéséről, egyházi, ifjúsági és sportkérdésekről is szó volt.
Az államtitkár közlése szerint elhangzott javaslatként a sportra épülő tanulmányi kirándulás lehetősége, felvetették a résztvevők a szórvány és tömbmagyarság anyanyelvű oktatásának kérdéskörét. Beszámolója szerint megállapították, hogy az oktatás kulcskérdés, s ha nincs magyar nyelvű oktatás előbb-utóbb elfogy a magyar nyelvű értelmiség.
A magyar szervezetek képviselői komoly együttműködési készséget mutattak – mondta el Hoffmann Rózsa, hozzátéve: nyár közepéig körvonalazódhat az a stratégia, amely a támogatáspolitika alapját képezi. Répás Zsuzsanna hozzátette: megkérték a határon túli szervezetek képviselőit, állítsák össze azokat a területeket, amelyek szerintük prioritást élveznek, s a lista alapján határozza majd meg a Bethlen Gábor Alap, hogy mely területeket támogat.A szakbizottság a tervek szerint szeptemberben tartja következő ülését.

MTI, Felvidék Ma