csaky_pal_001

Így van ez, ha az ember késő este televíziót néz. Főleg, ha történészek beszélgetését a cseh-német viszonyról. A cseh hírtelevízió CT24 Historie.cs című, április 11-e estéjén sugárzott műsoráról beszélek. A márciusi szlovákiai Esterházy-hőbörgés tapasztalatai után rosszat sejtettem, főleg azután, hogy megláttam, a műsorvezető a Károly Egyetem két tanárát és a Cseh Tudományos Akadémia egy történészét kérte föl beszélgetésre.

A németek képviseletében egy résztvevő  sincs, szólalt meg bennem azonnal az egyensúlyra való törekvés hangja. Nem korrekt dolog a cseh-német együttélésről a másik fél jelenléte nélkül beszélni.
Végül is sikerült egy tisztességes, visszafogott, nyugodt  beszélgetést összehozniuk. Nem hibátlant, de tisztességeset.
Az első, ami figyelemre méltó: a németekről egyetlen negatív tartalmú mondat nem hangzott el. Hitlert és a nácizmust evidenciaként kezelték, de nem minősítették őket, nem szóltak a német megszállás alatti megpróbáltatásokról sem.
A második: a cseh oldal szempontjaira koncentráltak. S ott  megfogalmaztak kritikákat is.
A cseh-német viszonyról elhangzottak ilyen mondatok is: „… A németekhez közelebb állunk, mint bármely szláv néphez… Nem találtuk meg az utat a németekhez…A szlovákokkal szemben sem viselkedtünk úgy, mint egyenrangú partnerekkel… A németek lakta részt lépésről lépésre szálltuk meg 1918 végén és 1919 elején… A Csehországban rekedt németek számára trauma volt az új helyzet, ezt meg kell érteni… Bár Masaryk elvben autonómiapárti volt, nem tudunk arról, hogy Csehszlovákia megalakulása után bármely közösség számára az autonómiát szorgalmazta volna, inkább ellenkezőleg: a két háború közötti Csehszlovákia még az önkormányzatiságnak azokat a formáit is leépítette, amelyek az Osztrák-Magyar Monarchiában léteztek… A nyelvi jogok érvényesítése terén nemcsak a nyelvtudás a fontos, hanem a polgár bizalma is a hivatalnok iránt… Nem vagyok meggyőződve róla, hogy a második világháború után helyes volt a németekkel szemben ugyanazokat a módszereket alkalmazni, amelyet ők a háború alatt alkalmaztak másokkal szemben, még akkor sem, ha ez egy felfokozott lelkiállapotot produkáló történelmi helyzet volt…”
Volt még 5-6 bejátszás is a beszélgetés alatt, a riportalanyok mind német gyökerűek voltak, s az elhangzott szövegek inkább németbarátok.
Nem volt hibátlan a beszélgetés, azt nem állítom. Azt sem, hogy ne lett volna ott néhány árulkodó elszólás. Ám viszonylagos korrektségét azért is méltányolnom kell, mert miután hat évet éltem Csehországban, tudom, hogy nem ilyen az átlagcseh véleménye: sokkal németellenesebb. S ezek a történészek mégiscsak vállalták viszonylag kiegyensúlyozott véleményüket. Nem hiszem, hogy a szlovák médiában megvalósulhatna egy ilyen beszélgetés a magyar-szlovák együttélésről. Persze, bárki mondhatja azt, amit egy szlovák nemzeti párti képviselő vágott a fejemhez a kilencvenes évek elején, amikor a csehek visszafogottságával érveltem: a csehek könnyen beszélnek, ők megoldották a kérdést (értsd: kitelepítették a 3,5 millió németet), míg nekünk itt maradt a probléma (értsd: az angolok és az amerikaiak megakadályozták a csehszlovák kormányt abban, hogy a magyarokat is kitelepítsék mind egy szálig).
Ám egy nemzet nagykorúsága azzal is mérhető, hogy szembe tud-e nézni a saját történelmi hibáival. A csehek mintha egy kicsit előbbre lennének e téren.

Csáky Pál