29392

A Munkatörvénykönyvének új cikkelyei szeptember elsejétől érvényesek. A jóváhagyott változásokról már hírt adtunk, ezért ismételjük át a törvénykönyvben végrehatott módosításokat.

Törölték az eddig létező felmondási idő és lelépési díj párhuzamosságát, illetve 3 hónapra csökkentették ezek együttes idejét. Felmondáskor vagy a felmondási idő, vagy a lelépő, vagy ezek három hónapos kombinációja választható. A munkahelyről való távozáskor például egy hónapos felmondási idő és 2 hónapos lelépési díj kérhető. A felmondási idő nem lesz egységes, ha a dolgozó a munkahelyén egy évnél kevesebbet dolgozott, akkor csak egy hónapos felmondási időre lesz joga.
Az újonnan felvett vezető dolgozók próbaideje meghosszabbodott 3 hónappal, vagyis 6 hónapos lett. Sőt a munkaszerződésben lehet olyan kitétel is, hogy ez még további három hónappal meghosszabbíthatók és így valójában 9 hónapig tart majd. (A beosztottak számára maradt a 3 hónapos próbaidő.) Ezen kívül, a vezető dolgozókra, az ügyvezetőkre nem vonatkoznak majd a szakszervezetek által a dolgozókra kikövetelt munkahelyi előnyök.
Folyamatos, határozott időre szóló szerződések esetében a meghosszabbított munkaszerződés legkevesebb határideje 1 év lesz. Ismétlődő szerződést a munkaadó a dolgozóval eddig két alkalommal köthetett. Most ezt háromszor teheti meg, aminek nyilván nem fognak örülni azok az alkalmazottak, akiknek most határozott időre szóló munkaszerződésük van. (Utána – ha alkalmazni akarja – a dolgozóval korlátlan időre szóló szerződést kell kötnie.) Kivételt képeznek a vezető dolgozók, a szabadfoglalkozású művészek, a főiskolai tanárok és a magatehetetlen embereket gondozó munkavállalók.
Változások lesznek a túlórák esetében is. A vezető beosztású dolgozók számára ennek éves felsőhatára 550 óra lesz. Beosztottak esetében a munkaadó a munkaszerződésben legfeljebb 400 órát kérhet. Nagy cégeknél, a túlórák száma csak a partnerek közötti közös megegyezés után kerülhet a közös munkaszerződésbe.
Az esti munkavállalás szabályai is változnak. Az alkalmazottak két hét után is kötelezhetők lesznek éjjeli műszakra.
Az új Munka Törvénykönyve megkönnyíti a várandós nők és dolgozó anyák munkahelyi helyzetét. A nyugdíj előtt álló dolgozókkal együtt, nagyobb fokú védettséget élveznek majd, mint a korábbi években. A cégek és munkaadók még nagyobb módosítást szerettek volna, a szakszervezetek viszont semmilyen változtatásban nem voltak érdekeltek. Ők határozottan a módosítások ellen voltak és szeptemberben – jogaik védelmében – sztrájkokat helyeztek kilátásba.
Hazánkban nagyon magas a munkanélküliség. A cégek szerint, Szlovákiában ennek oka a jelenlegi Munka Törvénykönyve is. A munkaügyi miniszter a változtatásoktól sokat remél, elsősorban a foglalkoztatottak számának növekedését. Jozef Mihál miniszter meggyőződése, hogy a változtatások olyan jelzéseket küldenek külföldre, amelyek nem máshová, hanem Szlovákiába vonzzák majd a befektetőket. „Azzal, amilyen változásokat végrehajtottunk a Munka Törvénykönyvébe, egyértelmű a munkahelyteremtő szándék. Impulzus azoknak a befektetőknek is, akik vállalkozásukat hazánkban szeretnék továbbfejleszteni”, mondta a miniszter.
Felvidek.ma, a Sita nyomán dg