30305

Dunaszerdahelyen csütörtökön megnyitották a XXXI. Csallóközi Vásárt, mely három napon át tartalmas szórakozási lehetőségekkel, családi programokkal várja az érdeklődőket.

A vásárban a kulturális programoknak, a közösségi rendezvényeknek legalább akkora a szerepük, mint a kereskedelmi. Hájos Zoltán, a város polgármestere nyitóbeszédében köszöntötte a résztvevőket, Dunaszerdahely testvérvárosainak küldöttségét, Zenta, Gödöllő és Székelyudvarhely városok polgármestereit és tisztségviselőit.  Az ünnepi megnyitón megjelentek a Nagyszombat Megyei Önkormányzat képviselői,  polgármesterek a járás több településéről, valamint a társadalmi és kulturális élet jelentős személyiségei.
Az idei vásár újdonsága és érdekessége a borok utcája, ahol neves magyarországi borgazdák és pincészetek kiváló boraiból kóstolhatnak a látogatók.
A Magyarok Szövetsége felvidéki közössége minden szövetségest, barátot, ismerőst és érdeklődőt vár a Dunaszerdahelyen a Csallóközi Vásárban felállított Civil Sátorban. Mindenkit szeretettel várnak – egy pohár jó bor mellett –  baráti beszélgetésre a magyarságot érintő kérdésekről, a Szövetségről.

Pénteken a Kisszínpadon 14 órától bemutatkoznak a testvérvárosaink csoportjai, 15 órától fellép a Csallóközi Gyermektánccsoport a Dunaág Néptáncműhely. 16 órától tekinthető meg a
budapesti Trambulin Színház előadásában a Gólyalábas játékok, vásári bohóckodások. Este hattól a magyar humor egyik legismertebb képviselőjével, Nagy Bandó Andrással találkozhatnak az érdeklődők.
A Nagyszínpad programját 17 órakor a Csík Zenekar koncertje nyitja meg, majd 18.30-tól Polyák Lilla és Homonnay Zsolt koncertje következik. Este nyolctól Máté Péter és Cserháti Zsuzsa Emlékestet tartanak, melynek közreműködői: Tóth Vera, Auth Csilla, Pély Barna, Keresztes Ildikó és Kohánszky Roy. A koncertek után hajnalig tart az utcabál, a zenét a Black & White zenekar biztosítja.

Szombaton a Kisszínpadon 15 órakor a Gézengúzok és a Fókusz Gyermekszínpad fellépései tekinthető meg. 16 órakor ismét színpadra lép a Trambulin, majd este nyolctól Nagy Bandó András is visszatér. A Nagyszínpadon 17 órától Nótavarázs (Fellépnek: Kollár Katalin és Derzsi György, Kísér: Banyák István és Sárközi Pál népi zenekara), 18.30-tól Marian Greksa Band – koncert, 20 órától TNT–koncert, éjjel utcabál Meszivel.

Felvidék.ma, on

{iarelatednews articleid=”30263″}