sulik_richard_03

A Szabadság és Szolidaritás (SaS) pártjának nincs semmi gondja azzal, hogy Igor Matovič nyilvánosságra hozta az  egyes hivatalok politikai jelöltjeinek listáját, illetve első részét – de azt több helyen pontatlannak tartja.

Richard Sulík, a SaS elnöke úgy véli, Matovič lépése akár üdvözölhető is, hiszen hozzájárul a kormány politikai tevékenysége transzperenségéhez. “A SaS-nak nincs titkolnivalója” – mondta Sulík.
Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a Matovič által nyilvánosságra hozott lista pontatlan. Olyan neveket is tartalmaz, mint a SaS jelöltjei, akikhez semmi közük sincs és nem is volt. Példaként említett egy titkárnőt a védelmi minisztériumból aki 18 éve látja el ugyanott a feladatát, továbbá egy 36 éve a hadseregben szolgáló parancsnokot is. “Ilyen embereket sértés politikai jelöltként feltüntetni a listán” – véli Sulík.
Matovičot egyébként a Demokratikus Baloldal Pártjának (SDĽ) politikusai megvádolták azza, hogy a Smertől kapta a listát. Matovič ezt határozottan cáfolja.

{iarelatednews articleid=”30078,30088″}