31378

Ha december hónap folyamán a Lévai járásban járnak, ajánlom, látogassanak el Zsemlérre is, és térjenek be a helyi kultúrotthonba. A Csemadok helyi szervezetének jóvoltából Kis falunak nagy kincsei címmel 2011. november 27-én kézimunka-kiállítás nyílt a az ügyes kezű lakosok munkáiból.

Most e Garam menti falucskában a nagymamák, anyukák, asszonyok és lányok terelték a figyelmet az őszinte, melegséget árasztó, szeretetet sugárzó tevékenységükre.
A modern kommunikációs világban fontos önmagunk megfogalmazása, a bemutatkozás, hogy azonosságtudatunkat bizonyítsuk. A kultúra minden közösség önvédelmének, megmaradásának készenléti állapotát jelenti. Ez a kiállítás is. Csodálatos látvány, igaz híradás, szavak nélküli véleménynyilvánítás.
Azt, ami érték volt számukra az elmúlt évtizedekben, összegyújtötték, hogy átemeljék a 21. századba is, mert megtartották azok számára, akik az új évezredben is továbbviszik.
Ennek tudatában indítványozta és irányította Hornyák Béla, a Csemadok helyi szervezetének elnöke a kiállítás megnyitását. Horgolt terítők, hímzett, szövött abroszok, karácsonyi díszek, húsvéti hímes tojások készítői: Lehocký Éva, Hornyáková Zdenka, Bircsák Ilona, Szulényi Szilvia, Csáki Renáta, Gubík Imréné, Sátek Gitti, Danis Andrásné, Papp Andrea, Gubík Éva, Szulényi Margit, Cziria Erika. Dísztárgyakat, olajfestményeket pedig Varga Péter, helyi keramikus állított ki.

Advent első vasárnapján a kiállítás megnyitója után Kassaiová Darina vásárlással egybekötött bemutatót tartott a népi hagyományokon alapuló papírhímzésről.

A kiállított kézimunkák átívelés a múlt értékei és a jövő elvárásai között. Micsoda varázserő rejlik bennük!
Gyurcsó István: A legkisebb legény című versében találtam ezekre a szavakra, amikor a megnyitón a községből elszármazó környékbeliek könnyes szemével találkozott tekintetem:

“Indultál csodát keresni,
A föld nem hagyott veszni.
Meglelted ama csodafát,
mi termi az aranyalmát…
Varázsold magadnak, másnak
tiszta szép szavak aláznak
anyánk térdéhez, öléhez –
biztonság ez, menedék ez! …
Csak nem lehet elszakadni!
Csak így lehet megmaradni!”

Gubíkné Harmati Mária, Felvidék.ma