A jobboldali tákolmány megismétlődésének veszélye nagyon reális, és március 10-én minden választó döntés elé lesz állítva, hogy a káosz, az áremelkedés és privatizáció alternatíváját vagy az erős, stabil kormány alternatíváját választja-e.

Jelentette ki január 9-i sajtótájékoztatóján Robert Fico, a Smer elnöke, aki Mikuláš Dzurinda (SDKÚ) előző napi kijelentésére reagált, miszerint annak pártja kizárja a választások utáni együttműködést a Smerrel. „Ha az SDKÚ ilyen konfrontációt akar, mi állunk elébe. Erős és stabil kormányt szeretnénk, a Smer részvételével. Minden világos, a kocka el van vetve, mi a kesztyűt felvettük.” – mondta Fico.

Az ex-kormányfő egyúttal meg van róla győződve, hogy Dzurinda az SaS-től való félelmében ragadtatta magát a kijelentésre. „Az SDKÚ taktikája az, hogy ha támadja a Smert, szavazókat fog elcsábítani az SaS-től. Amit tegnap bemutattak, az hivatalos ajánlat a 18 hónapos káosz megismétlésére. A Smer úgy gondolja, hogy egy ilyen ajánlat Szlovákia számára rendkívül veszélyes.” – figyelmeztetett Fico.

Azonban az SDKÚ-tól eltérően, a Smer elnöke senkit sem zárt ki a választások utáni együttműködésből. „ A Smer már régóta visszautasít bármilyen választások előtti spekulációt a jövendő kormány összetételéről. Ehhez a hagyományhoz tartjuk magunkat, és nem látunk rá okot, hogy részt vegyünk egy olyan játékban, amelyet valaki más kezdett el.” – jegyezte meg Fico, majd hozzátette, hogy pártja a kormány része akar lenni, és egy kétpárti koalíció megteremtésére fog törekedni.

Fico szerint a Smer a jobboldali kormánnyal való tapasztalatok alapján meg van róla győződve, hogy Szlovákiának egészen más típusú koalícióra van szüksége. „Egy felmérésből kiderül, hogy ma az emberek 72 százaléka úgy látja, hogy Szlovákia nem jó irányba halad. Nálunk vannak a legnagyobb mértékű áremelések az egész EU-ban, gyors tempójú az eladósodás, a kicsi és közepes bevételekkel rendelkező emberek helyzetének romlása. Ha ezek a tapasztalatok a jobboldali tákolmány 18 hónapos kormányzása után, akkor Szlovákiának valami egészen másra van szüksége.” – állapította meg végezetül.

A SME felvétele.

(Felvidék.ma)