Örök nyugalomra helyezték Csurka István drámaírót, politikust február 18-án Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, az ’56-os hősök parcellájában.
A gyászszertartást Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke vezette. Búcsúbeszédet mondtak: Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Találkozó és az első választást nyert MDF elnöksége nevében, Kiss Gy. Csaba, a Magyar Írószövetség elnöksége tagja, az írók, szerkesztők és a hajdani HITEL szerkesztősége nevében, Dr. Kovács László, a MIÉP elnökhelyettese, a Magyar Igazság és Élet Pártja mai és hajdani tagjai nevében. Dörner György színművész, az Új Színház igazgatója verssel, Marosi Gábor színművész a sírnál énekkel búcsúzott Csurka Istvántól. Mi Galán Géza felvidéki színművésznek a Magyar Fórumban megjelent „Van, akinek hiányzik – van, aki fellélegzett…” című írásával veszünk örök búcsút tőle:
„Megállt egy különleges toll… Nincs már, aki nyakon csípje és leleplezze a történelemhamisítókat. Nincs. Ő nem kertelt, élt a gondolati- és véleményszabadsággal. A mai farizeus Európai Unióban ez megengedhetetlen. Ott heves gesztusokkal, habzó szájjal, hazugságokkal és rágalmakkal kell letiporni azt, aki egyenlő szeretne lenni önmagával, és szembe merészkedik a világhatalmi klikkekkel.
A drámaíró helyzetjelentéseit sokan tartották mérvadó iránytűnek. Alázattal szolgálta népe felemelkedésének és töretlen szabadságvágyának minden mozzanatát.
Írásai érthetőek, világosan, logikusan felépítettek. A gondolatok nem fondorlatosan ravasz izzadmányok, hanem a szellem sugárzó fényei, a szív hangjai. Az ok-okozati összefüggések hitelesek, meggyőzőek, magukkal ragadóak! Igen, ez így van! – gondolta az olvasó, ha olvasta írásait.
Magyarországon, nem tudom megfejteni, miért, nagyon sokan azok közül is kirekesztették, elhallgatták, figyelmen kívül hagyták , akik – igaz, hogy óvatosabban, kiskapukon keresztül – mégis, hozzá hasonló magyarságtudattal és világnézettel rendszeresen voltak-vannak jelen a különféle fórumokon. Miért? Azért, mert ő teremtett egy saját Magyar Fórumot? Mert az ő élő beszédeire tömegek voltak kíváncsiak? Azért nem hívták – még a „mi tévéseink” sem? Igaz, soha nem hízelgett, nem udvarolgatott a riportereknek. Ha kellett, róluk is kimondta, ha valami csikorgott.
És ezért nem lehetett az „új” Új Színház intendánsa? Ez szégyenletes arculcsapás volt! Kinek a sugallatára kellett ezt a gyalázatot elszenvednie?
A drámaírás zsenije volt! A Döglött aknák, a Nagytakarítás és a többi mű dramaturgiai felépítése, a hiteles és váratlan fordulatok, a páratlanul jól megírt karakterek, a jellegzetesen laza magyar humor, a szellemesen megkomponált helyzetek – kibontanak egy olyan színjátékot, „…melynek föladata most és eleitől fogva az volt és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek; hogy felmutassa az erénynek önábrázatát, a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát”, mondjuk Shakespeare-t híva segítségül. Kell ennél több?
A szerepek, színészcsemegék. A Döglött aknák főszereplői lenyűgözően szellemes humorral játszották korunk nyomorát, szörnyűségeit, miközben mi nézők pukkadoztunk… Ehhez hasonló színvonalú színjátszást csak Prágában láttam, sajátos csehes stílusban. Ezzel egyenrangút – magyar nemzeti karakterrel – csak az Ő darabjaiban… Maradjanak Csurka István művei a magyar szellemiség égboltján ragyogó csillagok!Isten vele!”
„…Két ellenséges király táboroz
Emberben fűben: a Jó és a Rossz,
És hol a rossz erősebb haddal áll,
Az élet hervad – tort ül a Halál.”
(W.S.)
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”32254,32249″}
