Merva Tamás olvasónk szerkesztőségünkhöz eljuttatott írását tesszük közzé, melyben kifejti véleményét a politikai elitről, hatalomról.
Elég fárasztó, hosszan tartó tavaszi munka után, megtisztálkodva leülök tévét nézni. Távirányítóval futtatom az állomáskeresőt. A TA3 kanálison megállítom a futtatót, mivel ott beszélgetés folyik. Kíváncsi vagyok, miről beszélgetnek. Belehallgatok. A műsorvezető Frešo urat, a Szlovák Demokratikus Keresztény Unió jövőjéről kérdezi. Frešo úr válaszában érdekes víziót vázol fel a pártja jövőjéről. Reményét fejezi ki, hogy pártja fel tud állni a padlóról, és ismét képes lesz erős jobboldali értékek mentén sikeres politikát folytatni. Hogy ez valóra váljon Frešo úr szerint szükség lesz a teljes változásra. A pártnak a jövőben fel kell vállalnia a választóit, vagyis a tömegek felé fordulás a fő feladat. Nyíltabb politikát kell folytatni, és el kell kezdeni a valós gondok megoldását.
Jó volt hallgatni szavait, arról, hogy a pártjának tulajdonképpen milyen politikát kellett volna folytatnia, és a jövőben milyen politikai hitvallás mellett kellene végezni tevékenységét. Megkésett megvilágosodás, mivel csak a súlyos választási vereség után következett be. Ezzel nem akarom megbántani Frešo urat, mert lehet, hogy ő már a választások előtt is látta a hibákat, sőt belső ellenzékként szólt is róluk, csak hát a magabiztos pártvezetés, és azok holdudvara szamárságnak, badarságnak tartotta az általa felvetett kritikát. Mivel véleményét nyilvánosan nem adta közre, így ő is csak azok közé sorolható, akik a jó, biztos pozíció érdekében, csendben tűrték a pártvezetés ballépéseit.
Megvilágosodása, egy idealista ember megnyilvánulásának fogható fel, mivel ahhoz, hogy az általa felvázolt víziók szerint működjön az a párt, amelyik elérte az erkölcsi mélypontját, földrengésszerű összeomláson kellene átesnie. Ki kellene magából vetnie a korrupt, a tömegektől elfordult vezetői elitet, és a tagsági bázisában helyet foglaló sunyi, jól átgondolt érdekek mentén a vezetéshez dörgölődő tagokat is. Erre azért van szükség, mert a korrupt, tömegektől elrugaszkodott pártvezetés, kicsinyes politikáját, csak a szintén korrupt, haszonleső lakájok támogatásával tudja megvalósítani.
Természetesen ez is csak ideális óhaj, illetve sóhajként fogható fel, mivel az emberek többsége a saját érdekeit tartja szem előtt, és magasról lesajnálja a közösségi érdekeket. Tévedésben van az, aki azt hiszi, hogy a királyok, az arisztokrácia és nemesek kora letűnt. Továbbra is itt él köztünk, átalakulva más formákban, magasabb fejlettségi szinten. Az emberi dölyfösség, a beképzeltség, a nagyravágyás továbbra is él, és a neoliberális politika térhódításában egyre könyörtelenebbül tör a felszínre. Ahogy a középkorban, az arisztokrácia fénykorában, a királyok és a nemesség nem vette emberszámba a köznépet, úgy ma sem tartja a politikai arisztokrácia – elit, emberszámba a köznépet, akik segítségével négy évenként hatalomra jut. Felsőbbrendű személyeknek képzelik magukat. A tudás fája szerepében tisztelegnek, mivel csak az ő igazságuk az egyetlen, minden más ellenvélemény badarság.
Teljes mértékben igaza volt Mussolininak akkor, amikor a fasiszta Olaszországban, az ellenzéke bírálni kezdte. Akkor az elégedetlenkedőknek nagyjából ezeket mondta: Elégedetlenek vagytok annak ellenére, hogy jólétben éltek? Miért nem lázongtatok akkor, amikor a politikusok csak négy évenként fordultak felétek, amikor szavazataitokért udvaroltak, és csak politikai káoszt teremtettek? Ezeket a mondatokat még a múlt század húszas éveiben mondta – nem állítom, hogy pontosan így, de körülbelül ilyen szellemben. Azóta eltelt majdnem száz év, ennek ellenére még mindig aktuálisak. A politikusoknak nincs szükségük hatalomra jutásuk után a néptömegekre, mert az számukra csak teher. Gondot jelent. Túl sokat akarnak, állandóan elégedetlenek, és túl sok időt kell fordítani lecsillapításukra, így kevesebb idő és energia marad a saját kicsinyes egyéni vágyaik, álmaik kielégítésére.
Az emberiség a fejlődése folyamán egyáltalán nem változott. A magántulajdon kialakulása utáni állapotokban létrejött jellembeli tulajdonságok szintjén maradt. Azóta is tart a hatalom, vagyon utáni vágy, a hazugságok igazsággá varázsolása, ellenfelek eltiprása, hajsza a javak bármi áron való megszerzéséért. Csak az embert körülvevő világ lépett magasabb szintre, igaz, hogy a benne helyet foglaló ember jóvoltából, mert az ember a világ megváltoztatására képes volt, de a saját megváltoztatására már nem. Megmaradt kicsinyes, gőgös, nagyravágyó, dölyfös lénynek, aki csak önmagával képes törődni. Az a kevéske kivétel, akik ki akartak törni az ember által megalkotott ördögi körből, az csak sajnálatra méltó furcsa teremtésként van elkönyvelve.
Senki se gondolja azt, hogy az ember viselkedését, életvitelét befolyásoló rossz tulajdonságoktól mentesek vagyunk. Nem, mert a rossz tulajdonságok mindenkiben benne vannak. Vannak, akik tudják kezelni és vannak, akik nem. Nos, az utóbbiak vannak többségben. A jelenleg legszegényebb emberekből is a rossz tulajdonságok törnének a felszínre, amint vagyonhoz és hatalomhoz jutnának.
Téveszme azt hinni, hogy azok a nagy kaliberű emberek, akik képesek lennének a tiszta erkölcs, a nagy bölcsesség jegyében politizálni, változásokat tudnának elérni. Nem, mivel nem tudnák elképzeléseiket végrehajtani, a körülöttük lihegő rengeteg szerencsevadász, szélhámos, vagyonéhes, kiváltságokat kereső széltolók serege miatt. Azonnal ellenük fordulnának, amint nem teljesülnének elképzeléseik, és mindent megtennének ellehetetlenítésükre (lásd Radičová esetét). Tulajdonképpen az emberek tömege nem is az idillikus politikai klímát várja el, hanem azt, hogy a politika legalább egy kicsit nagyobb mértékben legyen közösségi szellemű, legyen nyitott a köznép gondjaira is. Ha ezt meg tudnák a politikusok valósítani, akkor véleményem szerint, a néptömegek sem törődnének annyit a politikusok életével és cselekedeteivel. Ha a politika nyitottabbá, megértőbbé válna, a széles tömegek, és nem csak a kiváltságosok érdekeit szolgálná, akkor a köznép énekelve, fellobogózva élné mindennapi életét.
Csak sajnos még mindig a középkor hangulatát éljük, és még messze vannak a rövid ideig tartó aranykorok, amelyek ténylegesen léteztek, amint az elit nem háborúzott, nem önmagával volt eltelve. Addig sajnos Frešo úrnak és a köznépnek még sokáig kell tűrnie a szembe köpős politikát. És addig nem marad más hátra, mint a remény, amely utoljára hal meg.
Merva Tamás, Felvidék.ma
