33658

A DSZM-Néppárt (HZDS-ĽS) országos vezetésének ülésén Vladimír Mečiar elnök bejelentette: 21 év után távozik elnöki posztjáról.

A Hospodárske Noviny értesülései szerint az április 26-ai ülésen úgy döntöttek a vezetők, még a nyárig új elnököt választanak. Az is lehet azonban, hogy a pártelnökkel együtt maga a párt is eltűnik a szlovák politikai arénából. Jozef Božík, aki még a párt színeiben lett Partizánske város polgármestere, azt szeretné, ha megszűnne a párt is. Ilyen üzenetet küldött a kerületi szervezet elnökén, Milan Rehákon keresztül. Božík a TASR hírügynökségnek kifejtette: ma valószínűleg már nincs más lehetőség, mint a párt jogszerű megszüntetése. „Ez az egyetlen korrekt, tisztességes és kulturált megoldás”, s hozzátette: Sergej Kozlík EP-képviselő is ezen a véleményen van.

Božík a párt megszűnését kongresszusi határozatban mondatná ki. Szerinte sem a névváltoztatás, sem a más párttal való egyesülés nem segítene a DSZM-Néppártnak, „mert az emberek elutasították a politikáját, népszerűsége és támogatottsága pedig perifériális erővé tette”.

Božík már 2010-ben is bírálta Mečiar politikáját, a sikertelen parlamenti megmérettetés után lemondásra szólította fel. Mečiar akkor kivárt, s bár az idei választások előtt jelezte: lemond, ha újra nem kerülnek be a törvényhozásba, ennek véghezviteléhez csaknem két hónapra volt szüksége.

NGYR, Felvidék.ma