gomori hirlap 200 200

 A Gömöri Hírlap aktuális számában köszöntik Tamás Ilonka nénit, Balogvölgy tanító nénijét, aki a héten ünnepli 100. születésnapját.

“Beszámolunk arról, hogy július elsejétől a rimaszombati önkormányzat veszi át a szemétszállítást, az idén is koszorúzással és ismeretterjesztő versennyel emlékeztek a második világháború befejezésére, valamint hallattak magukról a Kétnyelvű Gömörért Társulás aktivistái, akik a magyar nyelv hiányára hívták fel a figyelmet. Részletesen olvashatnak a Városnapokon megnyitott Ferenczy István kiállításról, a Kultúráért Gömörben és Gömörön Túl Polgári Társulás által a krasznahorkai vár felújítására szervezett jótékonysági koncertről, és a Tompa Mihály Alapiskola által szervezett lengyelországi tanulmányi kirándulásról. Világháborús emlékművet állítottak Hidegkúton, tudjuk meg régiós rovatunkban, de olvashatnak a nemesradnóti Anyák napi ünnepségről, valamint eláruljuk, hogy a napokban Kruzsnón is 100. születésnapot ünnepeltek” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Juhász Dósa János főszerkesztő.
A sportrovatban az aktuális eredmények mellett közlik Šimko József levelét, amelyben a költségvetés miatti helyzetet elemzi, s bemutatják a rimaszombati vendégjátékon szereplő Emil Le Giangot.
A Gömöri Hírlap kapható a régió standjain, egyes boltjaiban, a postákon és a rimaszombati Tompa könyvesboltban, valamint olvasható a Felvidék.ma-n

Felvidék.ma