fico robert 11Robert Fico szlovák kormányfő szerint Pozsonynak érdeke, hogy folytatódjanak, és sikeresen be is legyenek fejezve a korábbi években elindított szlovák-magyar projektek a gázszállító és az áramátviteli rendszerek, az úthálózat összekapcsolása, illetve az új Ipoly- és Duna-hidak építése terén.

“Ez természetesen érdekünk” – szögezte le Fico, amikor szombaton Hradec Královéban válaszolt az MTI prágai tudósítójának kérdéseire.
“Már az első találkozásomon Orbán Viktorral – áprilisban Varsóban – nagyon világosan megfogalmaztam, hogy Szlovákia és Magyarország ma nem engedhetik meg maguknak a sikertelenséget. Sikerekre van szükségünk, s a sikerek csak akkor jelentkeznek, ha nem hátra, hanem a jövőbe fogunk nézni, ha keresni fogjuk az együttműködést az olyan projektekben, mint amilyenek említve voltak” – fejtette ki Fico.
“Teljes mértékben készek vagyunk ezeket megvalósítani” – húzta alá. Fico, akinek pártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) márciusban fölényesen megnyerte az idő előtti parlamenti választást Szlovákiában, Hradec Královéban a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) programalkotó kongresszusán vett részt.
Arra a kérdésre, milyen tervei vannak a szlovák-magyar kapcsolatok terén az új szlovák kormánynak, Fico megjegyezte: “Elsősorban az az érdekünk, hogy az összes Szlovákiában élő nemzeti kisebbség, tehát nemcsak a magyar, jól érezze magát az országban. Ezt várjuk el azoktól az országoktól is, ahol szlovákok élnek.”
“Ami Szlovákia és Magyarország viszonyát illeti, tudatosítani kell, hogy nagyon közeli szomszédok vagyunk. Ma nem olyan idők járnak, hogy fel kellene tépni a régi sebeket. Én pozitívan tekintek a jövőbe. Pártvonalon is elindítjuk az együttműködést a magyar szocialistákkal, s az ősszel találkozunk. (Hradec Královéban Fico rövid megbeszélést folytatott Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével.) Ha az emberek beszélnek, érdekes projektek jönnek létre. Szlovákia és Magyarország viszonyának jövőjét én valóban pozitívan látom” – magyarázta a szlovák kormányfő.
Fico kormányának hivatalba lépése után kijelentette, hogy a nemzeti kisebbségi jogok szintjét megőrzik. Azt, hogy az előző kormányban egy miniszterelnök-helyettes felügyelte a kisebbségi ügyeket, míg most pedig egy kormánybiztos, nem tartja visszalépésnek.
“Magyarázza meg nekem valaki, hogyan lehetne Nagy László (a kisebbségi kormánybiztos), aki egy ellenzéki párt (a Híd-Most magyar-szlovák párt) képviselője, a kormány alelnöke. Néha az az érzésem, hogy egyeseknek a politika ábécéjét is el kell magyaráznom” – fejtette ki a miniszterelnök.
Hozzátette: “Miután nincs szó koalícióról, úgy vélem, nagyon jó megoldást találtunk.” Szerinte a kormánybiztosnak minden szükséges jogköre megvan. “Ha a Híd azt mondta, hogy elégedett, akkor azt hiszem, valóban rendben van a dolog. Én ezt fontos lépésnek tartom, mert a kisebbségi téma kezelésére egy ellenzéki embert engedtünk be a kormányzati struktúrába. Ez pozitívum” – tette hozzá Fico. Az ellenzéki Híddal való párbeszédet nagyon korrektnek minősítette.
Szlovákia gazdasági problémáinak megoldását a Fico-kormány nem megszorításokkal, adóemelésekkel, hanem a szolidaritás elvének megerősítésével kívánja elérni.
“Nem azoktól akarunk pénzt elvenni, akik gyengék, s nem tudnak védekezni. Egyértelműen a szolidaritásra alapuló intézkedéseket foganatosítunk. A monopol helyzetben lévő cégeknek és a sokat kereső embereknek nagyobb részt kell vállalniuk a problémák megoldásából is” – vélekedett a miniszterelnök.
A társadalmi szolidaritásból szerinte az egyházaknak is ki kell venniük részüket. Azt mondta, hogy Szlovákiában sok az állami és az egyházi ünnep. Kormánya ezek számát kettővel csökkenteni szeretné, mert az komoly gazdasági eredményt hozna. “Ezt a katolikus egyháznak is meg kell értenie” – hangsúlyozta.
Fico szerint Szlovákiában az idén várhatóan 2,6 százalékkal emelkedik a bruttó hazai termék (GDP), míg jövőre 3 százalékkal. Hangsúlyozta, hogy ezek a számok akkor reálisak, ha a szlovák gazdaságot nem éri valamilyen váratlan kedvezőtlen külső hatás. Példaként megemlítette: ha Görögország nem teljesítené vállalt kötelezettségeit, s elhagyná az euróövezetet, ez nagyon kedvezőtlen hatással lenne minden országra. Szlovákiában ebben az esetben akár 4 százalékkal is visszaeshetne a GDP.
“A jövő évi gazdasági előrejelzés, ha Görögország nem roskad össze, pozitív. Ha összeroskad, nagy problémák lesznek” – mondta Robert Fico az MTI tudósítójának nyilatkozva.