34571

Nem kerülhet vissza Mária Terézia szobra a pozsonyi Domb azaz Štúr térre. Erről a Városi Tanács tagjai döntöttek.

A Matica slovenská még február végén nyújtotta át a pozsonyi bíróságnak a petíciót, melyet 11 221 ember írt alá, abból 10 986 volt az érvényes. Azt követelték, hogy az 1972-ben kihelyezett Štúr szoborcsoport maradjon a helyén. Március végén a pozsonyi bíróság újabb petíciót kapott a Maroš Mačuha vezette pozsonyi városszépítő szervezettől, akiktől a szobor visszaállításának ötlete származik. A városszépítőknek 5095 aláírást, abból 4776 érvényeset sikerült összegyűjteni, annak érdekében, hogy visszakerüljön régi helyére a Mária Terézia szobor, a Štúr szobrot pedig helyezzék át a Szabadság térre, kormány székháza elé.
Mária Terézia szobra az egykori Domb téren vagy Koronázási dísztéren állt, ahol ma Ľudovít Štúr szocialista realista szobra található. A tér egykori nevét a Koronázási Dombról kapta, amelyről a megkoronázott magyar királyok a négy égtáj felé intve jelezték, megvédik az országot, érkezzen bárhonnan a támadás. A lovasszobort, Fadrusz János 1897-ben emelt alkotását az első világháború után megalakult Csehszlovák Köztársaság első éveiben, 1921-ben rombolták le az új állam frontról visszatért katonái.
Martina Zimanová készítette el az egykori Mária Terézia szobor kicsinyített mását, melyet több képzőművész is megtámadott, miszerint dokumentáció híján nem lehet pontos másolatot készíteni a szoborról. (Több fénykép, történelmi képeslap is fennmaradt a szoborról, melyet Képgalériánkban is megtekinthetnek.) A Pozsonyi Városszépítő Egyesület tehát kezdeményezte a visszaállítását. 2011. szeptember 3-án a Vajansky rakparton helyezték el a szoborot, s petíció gyűjtésbe kezdetek, de mint ismeretes az alul maradt a Matica slovenská által gyűjtött aláírásokkal szemben.
2011. szeptember 19-én Fico és Tkáč tiltakozásképpen megkoszorúzta Štúr szobrát. Akkor így nyilatkoztak: „Ezen a napon van az évfordulója annak, amikor Štúr első ízben beszélt a történelmi Magyarországtól való függetlenségről. Ez gesztus akar lenni, hogy Štúr szobrának a helyén kell maradnia. Semmi problémánk sincs Mária Teréziával, de annak szobra másutt is állhat” – jelentette ki Tkáč, a Matica slovenská elnöke. “Ľudovít Štúr a szlovák demokrácia és a nemzeti megújhodás pillére volt. Szobrát csak azért akarják áthelyezni, mert valaki azt gondolja, hogy Szlovákia számára Mária Terézia fontosabb volt, mint Ľudovít Štúr. Mindenki, aki csak egy kicsit is ismeri a szlovák történelmet, tudja, hogy mi volt a történelmi szerepe az előbbinek” – fogalmazott Fico, akkor még ex-kormányfőként.
A Štúr szoborcsoport Bártfay Tibor alkotása, korábban ő is egyetértett azzal a javaslattal, hogy helyezzék át azt a közeli Szabadság térre, mert szerinte is logikusan inkább oda tartozna. Štefan Šlachta, Pozsony főépítésze is már hosszú évek óta szorgalmazza, hogy Fadrusz János alkotását az egykori koronázó dombon állítsák újra fel…

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”19970, 28110″}