35784

A szlovák parlamentben csak 18 támogató szavazatot kapott az Egyszerű Emberek által előterjesztett állampolgársági törvényt módosítandó tervezet.

Mint ismeretes, az első Fico-kormány még 2010-ben úgy módosította a tövényt, hogy elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki más ország állampolgárává válik. Az Igor Matovič vezette Egyszerű Emberek ezen a törvényen próbáltak enyhíteni, néhány esetben lehetővé tennék a kettős állampolgárságot, de ehhez az adott országban legalább egy éven át taró tartózkodást kellene felmutatni. Azokra a személyekre, akik a könnyített magyarországi honosítás értelmében lettek magyar állampolgárok, nem vonatkozna Matovičék javaslata.
A szavazást megelőző vitában élés szóváltások voltak, főleg az Egyszerű Emberek és a Most-Híd képviselői között. Gál Gábor (Most-Híd) szerint Matovič fokozatosan átveszi a parlamentből már kiesett Ján Slota és Vladimír Mečiar szerepét. Bugár Béla, a Most-Híd elnöke annak a véleményének adott hangot, hogy Matovič politikai tőkét akar ezzel a törvénymódosítási kezdeményezéssel kovácsolni. A Most-Híd szerint meg kell várni, hogy az alkotmánybíróság milyen döntést hoz az érvényben lévő állampolgársági törvényről. Matovič válaszában veszélyesebbnek nevezte a Most-Hidat az MKP-nál, emlékeztetett arra, hogy a Most-Híd képviselője, Érsek Árpád azt mondta, hogy elődeit jogtalanul telepítetták ki, és így gyakorlatilag kétségbe vonta a Beneš-dekrétumok érvényességét.
Az Egyszerű Emberek tervezetét csak hárman támogatták más pártból (Daniel Lipšic, Jana Žitňanská, Radoslav Procházka – valamennyien a KDH színeiben jutottak mandátumhoz, Lipšic és Žitňanská azóta már elhagyta pártját). A törvénymódosítási kísérlet 18 igen, 16 nem és 102 tartózkodó szavazattal megbukott.

FN, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”35328,34745,34742,34932″}