35630b

 “A sikeres csenkei, vajasvatai és csörgei táblaállítás után elhatároztuk, hogy minden csallóközi magyar falut megpróbálunk megszólítani, hogy a falu nevét tüntessek fel rovásírással is” –  tájékoztatta a Felvidék.ma-t Molnár Attila. Szeptember 29-én már sor is kerül az újabb avatásra.

“Még egy hét sem telt el a csenkei táblaavatástól, mikor megkeresett Rajcsányi Árpád bélvatai lakos, hogy szeretne a falujában rovástáblát” – mondja Molnár Attila. Majd így folytatja: “beszélgetésunk után arra jutottunk, mivel Bélvata Illésházához tartozik, akkor Illésházán és a hozzá tartozó négy településen tehát Bélvatán, Kismagyaron,Tonkházán és Ronyán is állítsunk rovástáblát”. Így az elképzeléseket további egyeztetések követték, ismételten nem kis vállalkozásra adták a fejüket a barantások, hiszen az öt faluban 14 darab táblát helyeznek majd ki, ezeket a táblákat helyi vállalkozók támogatták, akiknek ezúton is köszönik a hozzájárulást. A rovásfeliratok a táblákon Magyar Adorján féle székely-magyar rovással vannak írva. “Mi ezt szeretnénk terjeszteni” – teszi hozzá Molnár Attila.
A táblaavatás szeptember 29-én 14.00 órakor kezdődik az illésházi kultúrházban. Az első előadó Varga Anita pozsonyi énekesnő lesz, őt követi Salgó Gabriella rovásírásról szóló előadása. “Majd közösen kimegyünk a táblákhoz. Itt különböző civil szervezetek mondanak beszédet. Az avatás díszvendége Gaudi Nagy Tamás a Nemzeti Jogvédő Alapítvány ügyvezetője és egyben a Magyar országgyűlés képviselője. A rendezvény ingyenes, mindenkit szeretettel várunk” – hívogat a rendezvényre Molnár Attila, a Csenkey Baranta csapat vezetője. Hozzáteszi: “Ha az olvasók között vannak olyanok, akik szeretnének falujukban rovástáblát vagy bármilyen segítséget szeretnének kérni az elérhetőséget www.felfoldbaranta.com oldalon találnak.”

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”34697,34474″}