36365

 Czajtányi Gyula, a városháza építésügyi szakosztályának vezetője elmondta, a favázú épület előre legyártott elemekből készült, a közel 750 négyzetméter alapterületű tornaterem több mint 35 évvel ezelőtt épült.

Az Ipolysági Városi Hivatal döntése alapján szeptember 18-án balesetveszélyesnek nyilvánították, s azonnali hatállyal bezárták a város tulajdonában lévő sportcsarnokot.
A rendszerváltás előtt több ilyen típusú sportcsarnokot létesítettek Szlovákiában. Az ilyen szerkezetű építmények műszaki átlagéletkora a szakemberek szerint húsz év, e végett a város vezetősége a közelmúltban már többször foglalkozott a létesítmény műszaki állapotával, állagfelmérésével. Szeptember folyamán egy átfogó műszaki ellenőrzés végeredményeként került bezárásra a tornaterem. Czajtányi hangsúlyozta: „Az elsődleges szempont a sportolók és a lakosok biztonsága volt!”

A csarnokban folyó magas színvonalú sporttevékenységeket, mint a karate csapatok edzéseit, kénytelenek a város oktatási intézményeinek tornatermeibe áthelyezni. A szintén színvonalasan játszó asztaliteniszezők, köztük a paralimpikon Gáspár László, az Ipolysághoz közeli Nagytúr községben edzenek. A létesítmény rossz állagával kapcsolatban az osztályvezető kifejtette, hogy részben az időjárás tette tönkre az egyes faszerkezetű tartóelemeket, elkorhadtak egyes elemei.
A város vezetősége azonnal felvette a kapcsolatot a „Prokon” zákamennéi tervező vállalattal, melytől egy előzetes gazdasági-műszaki felmérő hatástanulmányt rendeltek meg. „Ezután dönthetjük el, hogy rentábilis-e a tornaterem felújítása”- összegezte mondanivalóját Czajtányi.

A hatástanulmány várhatóan november folyamán készül el. Az eredményektől függően döntenek a sportcsarnok további sorsáról.
A jövővel kapcsolatban kifejtette: „Legfőbb feladatunk a létesítmény biztonságának visszaállítása, és a sporttevékenységek folytatása.”

Fotó: Peter Paulenka
Szöveg: Pásztor Péter, Felvidék.ma