esterhazy-janos04

A XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzata épületének termeiben nyílik január nyolcadikán, 16.30 órai kezdettel a Hommage a Esterházy János festmény -és grafikai gyűjtemény tárlata.

A vándorkiállítást mi, a Pozsonyi Műtermek szabad múvészeti társulás tagjai segítőink támágatásával indítottuk útjára 2008 májusában, a Pozsonyi Magyar Galériában megrendezett tárlatindítóval.
A felvidéki magyar-, az anyaországi-, tengerentúli magyar hivatásos képzőművészek tisztelték meg emlékező-, emlékőrző műveikkel azt a mártírt, akinek a történelem nemzetrészt-, s embertmentő önfeláldozó tevékenységének jutalmául írta fel nevét az emlékezés piedesztáljának aranybetűs emlékkövére.
A jelzett gyűjteményt immár húsz alkalommal mutattuk be a Kárpát-medencében, melyhez nagy támogatást nyújtott a Csemadok Országos Választmánya, a Szövetség a Közös Célokért társulás, a budapesti székhelyű Esterházy János Emlékbizottság, a Rákóczi Szövetség. Az immár ötödik évében járó vándoroltatás már most meghozta gyümölcsét, hiszen a kiállító képzőművészek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Esterházy János mártírságát, emberséges tetteit minél szélesebb körben megismerhessék a Kárpát- medence számos magyarok lakta pontján. Ugyanis ezeket a tárlatnyitókon a kurátori beszámoló részét képezte a gróf életpályájának bemutatása, s a kiállítás látogatói egy szép, s tartalmas kiszerelésű leporellót is kézbe kaphattak.
A mostani budapesti tárlatnyitó a fent említett célok mellett egy olyan nemes tettet is szolgál, amelyre mindeki figyelmét – tisztelettel felhívjuk: ez az esemény is támogatni kívánja a gróf Esterházy János-szoborért Egyesület nemes cselekedetét, mely gyülekezet azt a célt tűzte ki maga elé, hogy gyűjtést rendez egy teljes alakos Esterházy szobor elkészítéséhez, majd felállításához a Budai vár területén. Ez valóban egy nemes tett, amelynek már előzményei is voltak. Még mielőtt Budapesten elnevezték volna az Alsó-rakpart egyik részét Esterházy Jánosról, addig már négy alkalommal került kiállításra a főváros különböző pontjain az említett gyűjtemény, a legutolsó alkalommal az Erdős René Ház előkelő kiállító termeiben láthatta az alkotásokat az értő közönség.
Mint a gyűjtemény kurátorának – a vándor-kiállításunkkal kapcsolatban – egy megrázó, s egy pozitív eseményt is meg kell osztanom az írás olvasójával: a Pozsonyi Műtermek tagjainak soraiból a napokban távozott, húnyt el Nagy József, festőművész, grafikus, aki szintén azok közé az alkotók közé tartozik, akik értékes munkáikkal gazdagították az Esterházy János festmény -és grafikai gyűjteményt. A pozitív, szívet vigasztaló esemény viszont az, hogy egy nappal az alkotó búcsúztatása előtt nyílik az említett budapesti tárlat, ahol természetesen Nagy József munkái is fel lesznek vonultatva. Tehát érvényes az örök tétel, miszerint az alkotó ember holtában is közöttünk marad, a mi dolgunk csupán annyi, hogy – éltessük becses emlékét.

Kalita Gábor, Felvidék Ma