Nemrég még itt élt körünkben a sokak által ismert, lelkes Csemadok-szervező és publikáló hiteles beretkei (Gömör) Katona Laci bátyánk (született 1919-ben). Részt vett az 1943. január 12-i Don-kanyari ütközetben.
Katona László számos híradásával, cikkével lehetett találkozni az Új Szóban (aminek 1948. decemberétől előfizetője volt), de a Gömörországban, Gömöri Hírlapban is.
Janics Kálmánnal 1968. augusztus 22-ére virradóra hármasban virrasztottak Jolsván. Ezt is leírta nekem írt 2003.11.14 saját katonaképes-fejléces levelében. De a lényeges ma, a doni áttörés 70-ik évfordulóján, hogy eddig számunkra, erőszakkal eltiltott, talán a leglényegesebb oldalról ismerhesse meg példát mutató igazi Dobó Istváni magyar mivoltában az utókor!
2003. január 23-i számában Szászi Zoltánnak riportja jelent meg az Új Szóban Gyászolja-e még őket valaki? címen egy kalondai kovácsról, egy doni harcostársait aljas módon szabotálóról. Laci bátyánk hiába próbálkozott az átélt harctéri valóságot leírva cikkben reagálni, a hazáért elesett hős bajtársai nevében becsületüket megvédeni. Nem közölték. Jómagam is mindent megtéve sem tudtuk megjelentetni cikkét, ill. annak változatát (Szilvássy akkori főszerkesztőnél többször személyesen kilincseltem, Köteles László és D. Czirók Erzsébet parlamenti képviselőket, vélt barátaimat is kifáradásig kértem, segítsék megjelentetni nemzeti önérzetünket védelmező sorokat, olvasói levél formájában).
Alább idézett levelében azt írja, hogy Szászi Z.-nak interjújára válaszolt, de a másolata szőrén-szálán eltűnt. A továbbiakban pontosan idézek Laci bátyám leveleiből:
“Megpróbálom nagyjából leírni. Szászi Zoltán hőst akar kreálni Ocsovai Antalból, aki kiszedte a töltényekből az ólmot, s ebből feszületeket készített magának, meg az ismerőseinek is. De ez szabotázs. A harctéren statárium volt érvényben, ahol ilyesmiért halál járt. Mert nekünk sokszor az első vonalban lőszerhiányunk volt, és lehet, hogy ezekkel a töltényekkel lőttük volna agyon az ellenség soraiból azokat, akik nekünk a legnagyobb kárt csinálták… Meg azt írta, hogy csak parancsra lőtt. Felőle jöhetett az ellenség, ha nem volt, aki parancsoljon, hogy lőjön, akkor nem lőtt. Majd, hogy megszabaduljon a frontról, teleette magát paradicsom konzervvel, amitől hasmenést kapott, s az orvos azt gondolta, hogy flekktifusz, mert ez hasmenéssel kezdődött, amit a tetvektől kaptunk. Kórházba küldte az orvos Kassáig meg sem állt.
Ezzel az írásával Szászi Z. nagyon lejárata a 2. Magyar Hadsereg becsületét. Ez az egyén nem volt több egy senkinél… Egy sehonnai bitang ember, Ki most ha kell halni nem mer, Kinek drágább rongy élete. Mint a haza becsülete. Szászi Lajtos Árpád vezérkari tiszt buta írására hivatkozik az interjúban, hogy egyszer csak telefonálnak neki 1943. januárjában, hogy 60 T 34-es orosz tank közeledik. Hát kérdezem én. Hol volt akkor T-34-es orosz harckocsi? Még papíron sem volt. De a nagy KV 1 és a KV 2 amerikai harckocsikat nagyon hamar kilőtték a tüzéreink.
Környékünkön nagyon sokan ismernek engem személyesen, és amikor az ismerősökkel találkoztam, mindenki nekem adott igazat, mert én személyesen voltam jelen a Donnál és azt írtam meg az Új Szónak, amit láttam és átéltem.
Nálunk kint az első vonalban ilyen dolgokat nem lehetett csinálni, ott mindenki becsületesen helyt állt. Senki sem mondta, hogy valami olyasmit írtam, ami nem fedheti a valóságot. De, ha már Szászi tudatlanságában megírta interjúját, a “Rózsaszín” Szilvássy Józsefnek nem lett volna szabad ezt lehozni. De itt mind a kettőnél kiütközött a tudatlanság, a butaság a hozzá nem értés…” – írja Katona László.
S még idézek 2003.11.21-i leveléből is:
“Megírtam Szászi Zoltánnak, de a Szilvássy József cenzor főszerkesztő jóvoltából ez az írásom sem jelent meg az Új Szóban, amit felolvastam a Beretkén megtartott lakossági fórumon Dolník Erzsébet küldöttnek, 2003. november 21-én.”
Jómagam pedig mostanság újra e-mailen kérdeztem rá D. Czirók Erzsikétől az esetre, aki sajnos semmire sem emlékszik.
Nagyon sajnálhatjuk, hogy a doni igazi hős Laci bátyánk eredeti írása elveszett. De leveleiből rekonstruálni lehet magyar tudatosságát, becsületességét. Ezen a magyarság számára szomorú évfordulón a hősök nevében az ő emlékének is adózunk.
Legyen áldott minden hős emléke, az árulók pedig tőlünk és utódainktól álljanak távol!
Zilizi Tihamér
