37397

 Határokon átnyúló projektek és programok megvalósítására, regionális és gazdasági együttműködésre fókuszál egyebek mellett a Via Carpatia.

 

2013. január 9-én Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke és Zdenko Trebuľa, Kassa megyefőnöke aláírták a Via Carpatia Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás alapításához szükséges egyezményt és alapszabályt Kassán, a megyeházán. 
Zdenko Trebuľa, Kassa megye elnöke az aláírást követő sajtótájékoztatón azt mondta: jószerivel Európa közepén található az a több mint 14 ezer négyzetkilométeres terület, amely részben a Kassa Megyei Önkormányzathoz, részben pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez tartozik, és amelyet közös történelmi, kulturális és nyelvi hagyományok kötnek össze.
A hasonló gondokkal küzdő két régió évek óta sikeresen együttműködik, ezt a kapcsolatot fűzi szorosabbra az európai területi csoportosulás, amelynek székhelye Kassa – tette hozzá Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke.
A megyék közösen pályáznak határokon átnyúló uniós projektekre. Az együttműködés egyebek mellett érinti az egészségügyi ellátást, a közlekedést, az árvíz- és környezetvédelmet, az energiaszolgáltatást, és kiterjed logisztikai, valamint ipari övezetek kialakítására. A célok között közös fejlesztési stratégia kialakítása is szerepel, amely érinti a szociális szférát, az idegenforgalmat, a kulturális örökséget.
Zdenko Trebuľa elmondta azt is: hamarosan elkészül a Kassától a magyar határig vezető autópálya, ugyanakkor bízik abban, hogy Miskolctól is megépül a határig az autópálya, akkor pedig a két térség, a két megyeszékhely még közelebb kerülhet egymáshoz.
Mengyi Roland mindehhez hozzátette: szándékuk szerint a most aláírt együttműködés után igen hamar megkezdődik a közös munka.

Fotó: MTI, Vajda János/Felvidék.ma