Tőkés Lászlónak, akit a számos felvidéki tisztelőjével együtt én is saját európai parlamenti képviselőmnek tartok, akaratlanul nehéz perceket szereztem, és – az ő szavait idézve – „az ellenségei kárhoztatását a fejére zúdítottam”.
Ember legyen a talpán, aki az erdélyi közéletet feszítő ellentétekben kiigazodik, és fel tudja mérni, hogy a választási kampány idején néhány szó mekkora súllyal esik latba. Nekem sikerült darázsfészekbe nyúlnom, amikor a hírportálunkon beszámoltam november 22-én az „érmindszenti zarándoklaton” megélt élményeimről.
Pedig csak Ady Endre miatt utaztam Szatmárba, a politikai kampány nem érdekelt.
A beszámolómra Bálint Pataki József az Új Magyar Szó online oldalán reagált, az ő írását a közösségi oldalakon is közzétették néhányan, ennek híre jutott el Tőkés Lászlóhoz.
Belátom, az írásom legnagyobb hiányossága, hogy nem hegyeztem ki eléggé a lényegre, azaz hogy a választási kampány beárnyékolta a megemlékezést, az örömömet is, hogy végre eljutottam Érmindszentre, Ady szülőfalujába. Ehelyett nagyobb visszhangot kapott néhány – Püspök Úr szerint – „bántó, pimasz, másokat kormozó” megjegyzésem, ami miatt jóvátételt kér. Elsősorban azt nehezményezi, hogy nyilvánosságot kapott egy levél tartalma, amelyet ő Duray Miklósnak írt. Ennek tisztázása kettőjük közt úgy tudom, megtörtént, én publicistaként azt kívántam bemutatni, hogy milyen fagyos idegenség jellemzi egy ideje kettőjük kapcsolatát.
Nem tudom, a nyilvánosság segített-e, mindenesetre örömteli fejlemény, hogy a fagy olvad, a sok éve szünetelő eszmecsere Tőkés László és Duray Miklós közt elindult, én pedig nemzetünk szolgálatában további erőt, kitartást kívánok mindkettőjüknek.
Pogány Erzsébet, Felvidék.ma
