39626a

A Bodrog folyótól a Zoboraljáig előadás keretén belül két dokumentumfilmet vetítettek május 15-én Léván, a Reviczky Házban.

A Bodrogról szóló kisfilm a teljesség igény nélkül készült, melyet turisztikai céllal forgattak. A film végigvezet minket a folyó mentén elterülő történelmi helyszíneken, és élvezetesen, személyes szemszögből mutatja be a vidék természeti értékeit, többek közt a Tokaji borvidék szlovákiai részét. Kendy Éva és Farkas Péter, a dokumentum film rendezői elárulták: a tervezett egy hónap helyett, több mint fél évig tartott a forgatás az időjárás viszongtagságai és az árvizek miatt, “hisz elég nehéz egy folyóról filmet forgatni, ha nem lehet a közelébe jutni” – fogalmazott Kendy Éva.

A másik film, A Csitári hegyek alatt című dokumentumfilm vetítéséhez maga az alkotó, Kurucz Sándor járult hozzá. A filmben négy zoboralji, idős ember meséli el, hogy tűnik el a magyar szó, és miképp szlovákosodik a vidék. Az elbeszélésükből kiderül, hogy a kommunizmus éveiben először a magyar iskolákat záratták be, majd a szövetkezeteket szüntették meg, végül pedig szlovák papok érkeztek a vidékre… “Az alatt a világ alatt nagyon kellett hallgatni”- így jellemzi a hatvan évvel ezelőtti történeteket az egyik szereplő. A film nem rendelkezik kifejezett dramaturgiával, csak felszabadít hatvan évnyi hallgatást a mesélők személyes történetein keresztül. Az egykori magyar falvakban már az unokák sem beszélnek magyarul, sőt rászólnak a nagyszüleikre, ha anyanyelvüket használják.
A jövő rajtunk, felvidéki magyarokon múlik…

Hutura Beáta/Felvidék.ma

39626b39626c